Törökszentmiklósi tornával kezdte az évet az U8-as csapat

A Békéscsaba 1912 Előre SE U8-as csapata a XIII.Miklós kupa mezőnyében lépett pályára január 13-án.  

Belicza Zoltán a tornáról elmondta, csapata a csoportmérkőzéseket egy döntetlennel kezdte a KTE lila csapata ellen, majd két győzelemmel (Gyulasport, Szolnok) sikerült a B jelű csoport élén végeznie. Az lila-fehér gárda lendülete az elődöntőben is kitartott, talán a torna legjobb játékával, esélyt sem hagyva a KTE fehér csapatának, nagyarányú győzelemmel jutott a döntőbe. 

– A döntőben ismét szembe találtuk magunkat a KTE lila csapatával. Sajnos az elején két megingásunkat gólra váltották és csak szépítenünk sikerült, így nem maradt más, mint hogy gratuláljunk az ellenfelünknek a torna győzelméhez – ismertette a csapat edzője. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U8-as csapata ezüstérme mellé egy egyéni elismerést is bezsebelhetett, Dajka Richárd teljesítményével a gólkirályi lista élén végzett. 

– Nagyon hasznos, jó tornán vettünk részt, ahol jó mérkőzéseket játszottunk. Azt gondolom, hogy minden mérkőzésen igyekeztünk és tudtuk a mi játékunkat játszani. Hátulról a kaputól, a kapus bevonásával építettük fel a támadásainkat és sikerült minden mérkőzésen helyzeteket kialakítani.  Voltak remek támadásvezetések, egyre jobban veszik észre a gyerekek az együttműködés lehetőségeit. Talán egy kicsit a sebesség és a dinamika hiányzott néhány játékosomból ezen a hétvégén. A helyzetek kihasználásában kell még fejlődnünk. Védekezésben kellően agresszívak voltunk, sok párharcot megnyertünk. Gratulálok a csapatnak a mutatott játékáért és az elért 2. helyezésért és külön gratulálok Dajka Ricsinek a torna gólkirályi címéhez – értékelt Belicza Zoltán. 

A csapat tagjai: Béres Balián, Csizmadia Kolos, Dajka Richárd, Fári Nikolász, Hugyecz Dániel, Kis Donát Gellért, Oláh Botond, Provosinszki Szabolcs és Serák Márton.

Ezüstérmes a vármegyei teremkupán az Előre II. csapata

Az orosházi Eötvös Sportcsarnok adott otthont a Kecskeméti Kft.-Békés Megyei Teremkupa döntőjének január 14-én. A vármegyei csapatok megmérettetésén a Békéscsaba 1912 Előre II. egészen az ezüstéremig menetelt. 

A kilenc csapatot felvonultató döntő napon a lila-fehér együttes az első csoportban kapott helye, miután szeghalmi selejtezőn megnyerte csoportját. A Jakab Péter és Balog Zsolt vezette keret együttes az Újkígyós FC és az Orosházi Rákóczi gárdáival került egy hármasba.  

Az Előre II. mindkét csoportmérkőzését magabiztosan nyerte, így kvalifikálta magát a hármas fináléba.  

– Az Újkígyós elleni találkozó nehéz mérkőzést hozott, hiszen az ellenfélben sok rutinos és jól képzett labdarúgó volt. A vezetésünk után hamar fel tudtak zárkózni, majd sokáig 2-2 volt az állás. A mérkőzést inkább nagy küzdelem jellemezte, mint szép játék. A lefújás előtt 30 másodperccel Harmati Zoli begyötört egy közeli találatot és ezzel sikerült kivívni a győzelmet. Az Orosházi Rákóczi elleni mérkőzésen már jobban néztünk ki a játékunk alapján. Végig vezetni tudtunk a találkozón, de az utolsó pillanatok nagyon izgalmasak voltak, mert a Rákóczi nagyon támadott, még a kapusuk is kijött a félpályára, ahol Gedó Geri elcsent tőle egy labdát és az üres kapuba gurította, ezzel 4-2 lett az eredmény a vége előtt 10 másodperccel – ismertette Jakab Péter. 

A teremtorna utolsó párharcaiban a lila-fehér együttes a mások két elődöntő csoport győztesével nézett szembe. A békéscsabai gárda először legyőzte a Nagyszénási SE együttesét 2-4-es arányban, majd a házigazda OMTK-ULE együttesével vívott komoly csatát a kupáért. Az akadémista játékosokkal a soraiban felálló második számú csapat 4-1-es arányban alul maradt riválisával szemben, így a vármegyei teremtorna előkelő, második helyén fejezte be a versengést. 

A döntőben először a Nagyszénás következett. Jól kezdtük a találkozót, a Szarvast 8-1-re kiütő szénásiak ellen. Már 2-0-ra is vezettünk, majd gyorsan 3-1 lett az eredmény. A végén az ellenfél játékosai közül többen is elvesztették a fejüket, így 4-2-es vezetésünknél kettős emberelőnybe is kerültünk, de az eredményen már ez sem változtatott. Ezen a mérkőzésen játszottunk a legjobban. Ezután a házigazda OMTK elleni döntő találkozó következett. A mérkőzésen csak a győzelem jelentett volna első helyet számunkra. Nem kezdtük jól a mérkőzést, a jó erőkből álló, rutinos hazaiak 3-0-ra elhúztak. Ekkor felcsillant a felzárkózás esélye, de sajnos kihagytuk a kihagyhatatlant is. Így hamarosan már 4-0 volt az OMTK javára. Pusztai Olivér gólja csak szépségtapasz lehetett a mérkőzés végén. Az OMTK teljesen megérdemelten nyerte meg a tornát – sorolta Jakab Péter. 

A döntő végeredménye: 1. OMTK-ULE 6 pont, 2. Előre II. 3 pont, 3. Nagyszénás SE 0 pont.  

A lila-fehér gárda az ezüstérem mellett egy egyéni elismerésnek is örülhetett, hiszen Kovács Tamást a torna legjobb kapusának választották. 

– A teremtorna mérkőzésein jól szerepeltünk és az eredménnyel is elégedettek lehetünk, főként annak ismeretében, hogy sok fiatal játékos játszott a tornán, valamint kapusunk Kovács Tamás (U16) még nem védett felnőtt mérkőzésen. Ennek ellenére minden mérkőzésen jól teljesített és elnyerte a torna legjobb kapusa díját is, de dicsérhetjük a többi csapattagot is. Azért kíváncsi lettem volna, milyen módon teljesítünk, ha Marik Soma, Csák Albert, Tóth Bence, Rostás Szilárd, Mágocsi Bence, Orvos Levente, Tóth Patrik, Kuzma Hunor, Somogyi Pál és Sirokmán Dominik is a csapattal tarthattak volna! Szóval, vannak tehetséges játékosaink még a mostani tornán résztvevőkön kívül is. Remélem ezt tavasszal a nagypályán is be tudjuk majd bizonyítani, hiszen ez lenne a célunk. Ott is fel akarunk lépni a dobogóra. Ennek reményében gratulálok az egész második csapatnak – értékelte a tornaszereplést Jakab Péter. 

A keret tagjai: Kovács Tamás. Göblyös Sándor, Bacsa Krisztián, Csikós Elek, Harmati Zoltán, Gedó Gergő, Farkas Ádám, Pusztai Olivér, Urbán Ákos, Avramucz Dávid, Ilyés Brúnó és Rózsavölgyi Márton. 

Elkezdték a felkészülés a tavaszi szezonra az akadémista csapatok – 3. rész

Pénteken sem pihennek korosztályos csapataink, mi pedig tettünk egy kört, hogy megmutassuk milyen munka folyik a lila-fehér akadémián.

A csabai Gyöngy Presszó emelte magasba a SOCCA Zsuga Kupát

(fotó: Rétes Anett)

Január 7-én, vasárnap első alkalommal rendezték meg Orosházán a SOCCA Zsuga Kupa elnevezésű teremlabdarúgó tornát – írja az oroscafe.hu.

Mint írják, a kupa győztese a Gyöngy Presszó lett, a 2. helyen a Célfodball végzett, harmadik helyen a Kárai Exclusive zárt. A bajnokcsapat tagja volt a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia két korosztályos edzője, Lászik Milán és Dürgő Péter is.

Gratulálunk, Srácok!

A teljes cikk itt olvasható.

Elkezdték a felkészülést a tavaszi szezonra az akadémista csapatok – 2. rész

Folytatták a felkészülést a tavaszi szezonra az akadémista csapatok. Videós anyagunkban az U11-es csapat Multisporttal és egyéni képzéssel megtöltött edzésnapjába pillantottunk bele.