Szolnokon gyakorolta a focit az U9-es együttes

 

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U9-es csapata a szolnoki XXI. Kolláth Béla Emléktornán lépett pályára február 24-én.

A Lukács László vezette együttes kilenc játékossal utazott a 16 csapatot felvonultató tornára. A lila-fehér gárda a Jászfényszaru VSE, a Szolnoki MÁV UPFC, a Tiszaföldvári VSE, a Szajol KLK és a Hódmezővásárhelyi FC gárdáival nézett szembe. 

Lukács László elmondta, összességében egy nagyon hasznos napon van túl csapatával. 

– Az első két mérkőzésen két, viszonylag jobb csapat ellen játszottunk. A különbség annyi volt, hogy ők nagyobb sebességgel közlekedtek a pályán. Az utolsó három mérkőzésen már végig dominált a csapat, rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Itt már voltak kreatív megoldások is és szép, gyors labdavezetések. Összességében hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk, a hibáinkból szeretnénk tanulni és ezeket a hibákat a jövőben szeretnénk kijavítani – értékelte a tornát a korosztályos edző. 

A csapat tagjai: Csongrádi Márk, Hrabovszki Máté, Pásztori Dominik, Seres Benett, Sipaki Noel, Szabó Milán Mihály, Timár Alex, Varga Dániel és Zahorán Balázs.