äímkézett bejegyzés

Mikulás napi köszöntő

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Jól haladnak Előre!

Nagyszerűen haladnak korosztályos csapataink a 2020/2021-es szezonban megkezdett úton, hiszen az eddig elvégzett munka, az eredményeik és a bajnoki táblázatokon elfoglalt helyük mindenképpen bizakodásra és büszkélkedésre ad okot.

U15-ös csapatunk öröme egy győztes mérkőzés után

Miközben a járvány-helyzet folyamatosan romlik, így a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia is visszavezette a korábbi szigorúbb egészségügyi protokollt, ezáltal egyelÅ‘re még sikerült elkerülni a problémákat, azaz csapataink egészségesek és a menetrendben szereplÅ‘ fordulókat sikerrel teljesítették. A program viszont egyre zsúfoltabb lesz, hiszen a szeptemberben-októberben újra elindult Bozsik- és Interliga tornák további feladatok elé állítják együtteseinket. A Bozsik Egyesületi Program – azok kedvéért, akik elÅ‘ször olvasnak errÅ‘l – a Magyar Labdarúgó Szövetség Utánpótlás képzÅ‘ és tehetséggondozó programja 5-14 éves korosztályok számára. FÅ‘ célja: az egyesületi tömegbázis kialakítása, a sportághoz kötÅ‘dés megszilárdítása, egységes szakmai képzési program mentén történÅ‘ tehetséggondozás. Az úgynevezett Interliga pedig egy nemzetközi gyermek-tornarendszer az U8 és U11 közötti korosztályok részére, melynek elsÅ‘dleges céljai a labdarúgás határok nélküli népszerűsítése, versenyzési lehetÅ‘ség biztosítása, valamint további határmenti kapcsolatok kialakítása a labdarúgás-sport segítségével.

A korosztályos bajnokságok ötödik-hatodik fordulója után elmondható, hogy a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia csapatai kiváló eredményekkel rukkoltak elő, amely reálisan tükröződik a táblázatokon elfoglalt pozíciókban is.

A tizenkét év alattiak (U12) korosztályában az MLSZ Kiemelt U-12 Dél-Keleti csoportjában, csapatunk öt játéknapot teljesítve pillanatnyilag nyolcvanszázalékos mérleggel vezeti a bajnoki táblázatot – olyan csapatok elÅ‘tt, mint a HódmezÅ‘vásárhely, Szeged vagy éppen a Kecskemét. A 12 szerzett pont, valamint a 31 rúgott gól jól példázza a generáció elhivatottságát és az edzésprogram, valamint a nevelés létjogosultságát. Az U13-as korcsoport sem akar lemaradni, hiszen 5 forduló után csak kisebb arányú gólkülönbségüknek köszönhetÅ‘en maradnak le a dobogó legfelsÅ‘ fokáról százszázalékos teljesítményük ellenére – hiszen öt mérkÅ‘zésbÅ‘l ötöt nyertek, ezáltal 15 bajnoki egységet gyűjtöttek. KiemelendÅ‘, hogy a találkozókat kapott gól nélkül abszolválták, hiszen a 43 rúgott gól mellett egyet sem (!) kaptak. A tizennégy év alatti akadémiai csapatunk szintén öt kanyart teljesített és a 4 gyÅ‘zelem, 1 döntetlen, valamint 13 szerzett pont mérleggel a bronzérmes pozícióból várják a következÅ‘ megmérettetést. Az MLSZ U15 II. osztály Dél-Keleti csoportjában egy mérkÅ‘zéssel kevesebbet játszva is ezüstérmes helyen áll korosztályos együttesünk, és hibátlan egyenlegük (ötbÅ‘l-öt gyÅ‘zelem!) mindenképpen azt vetíti elÅ‘re, hogy Å‘k is jó eséllyel szállnak harcba a bajnoki cím megszerzéséért. Az U16-os korcsoportban a Békéscsaba 1912 ElÅ‘re SE ötvenszázalékos egyenleggel (3 gyÅ‘zelem és 3 vereség) a tizenkét-csapatos bajnokság ötödik helyén áll. Az viszont mindenképpen biztató, hogy a góllövés jól működik, hiszen a 19 szerzett találat, több mint hármat jelent meccsenként. Hasonlóan motiváló helyzetben vannak a tizenhét évesek is, hiszen a hat mérkÅ‘zésükbÅ‘l egyetlen döntetlen és két vereség mellett, háromszor is sikerült begyűjteni a három pontokat. A gólszerzéssel szerencsére náluk sincs probléma, hiszen a 16 szerzett találat, majdnem 3 mérkÅ‘zésenkénti átlagnak felel meg. Az U19-es mezÅ‘nyben már kiolvasható a számokból a résztvevÅ‘ csapatok minÅ‘sége és valamilyen szinten kiütköznek a lehetÅ‘ségek korlátai is. KiemelendÅ‘, hogy több fiatal már felfelé játszik, tehát sok olyan 16 vagy 17 éves labdarúgónk is van, akik saját korosztályuknál magasabb ligában teljesítenek. Ez abból a szempontból is lényeges, hiszen legfÅ‘bb cél, hogy tehetségük és szorgalmuk függvényében mielÅ‘bb bemutatkozhassanak felnÅ‘tt csapatainkban és megvessék lábukat a professzionális futballban is. A felfelé áramoltatás amúgy az az akadémia egyik fontos törekvése, hiszen tehetséges focistáink megtartásához és szerepeltetéséhez ez az egyetlen járható út. Mindenképpen szót kell ejtenünk leányainkról is, akik a korábbi nehézségek után pozitív irányban tudtak elmozdulni. Az U16 és U19-es leány korosztályban továbbra is résztvevÅ‘k száma a sarkalatos pont, hiszen igazolt játékosaink száma még korántsem mondható elégségesnek. EttÅ‘l függetlenül a fiatalabb korosztály (U16) három lejátszott forduló után (van olyan csapat, amely már ötöt teljesített) a táblázat közepén (6. hely) áll, az idÅ‘sebbek (U19) pedig négy lejátszott meccs után, már egy gyÅ‘ztes mérkÅ‘zést is maguknak tudhatnak.

Összességében tehát egyáltalán nincs okunk pironkodni, sÅ‘t… gyermekeink és fiataljaink eddigi teljesítménye elÅ‘tt kalapot kell emelnünk és joggal lehetünk rájuk büszkék! Természetesen vegyük számításba azt a tényt is, hogy a korábbi járvány-helyzet okozta beszűkült lehetÅ‘ségek miatt, a felkészülést korántsem nevezhetjük teljes értékűnek. A lelkesedés, kitartás, szakembereink elhivatottsága és megalkuvást nem tűrÅ‘ munkavégzése azonban meghozni látszik az akadémia vezetése által elvárt eredményeket.

M.B.

Boldog születésnapot, Jani bácsi!

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia és a Békéscsaba 1912 Előre masszőrje-fizioterapeutája Knyihár János, 2020. október 3-án ünnepli 60. születésnapját.

A soha vissza nem térő, jeles alkalom emlékére megkértük, hogy meséljen magáról és munkájáról.

Az akadémia és a klub nevében is boldog születésnapot, további jó egészséget és kitartást kívánunk!

Csaba Center 26. Futógála

A szeptember 26-27. között megrendezett Budapest Bank 41. Nemzetközi Gyaloglóverseny és Csaba Center 26. Futógálán a cégek háromszor ezerméteres futását kiélezett küzdelemben, igen szép időeredménnyel a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia csapata nyerte. A csapat tagjai: dr. Kovács Mihály – elnök, Komáromi Csongor (U16) és Komáromi László.

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

Az utolsó sporthétfő

Az U19-es csapatunk részvételével zajlott 2020. szeptember 14-én az év utolsó Sporthétfő elnevezésű városi rendezvény. Szenti Zoltán klublegenda és utánpótlás edzőnk vezetésével a békéscsabai Szent István téren tettük tiszteletünket, ahol a nagy meleg ellenére intenzív mozgással és természetesen önfeledt focival tettük emlékezetessé az eseményt.

Hajrá Lilák!