ímkézett bejegyzés

Átalakult a korosztályos bajnokságok versenyrendszere

A 2020–2021-es évadtól jelentős változások léptek életbe az U16-os, U17-es és U19-es, vagyis a kiemelt bajnokságok versenyrendszerében. A módosítások azt a célt szolgálják, hogy a fiatalok a saját útjukat járják, ne pedig az eredménykényszer miatt játsszanak egy-egy utánpótláscsapatban.

A Magyar Labdarúgó-szövetség által az új évadtól bevezetendő változások egyik jelentősebbje a három kiemelt utánpótlás-bajnokságot, különösen azok lebonyolítását érinti. Amint az köztudomású, évek óta vita tárgya, milyen versenyrendszerben kellene megrendezni az U16-osok, az U17-esek és az U19-esek küzdelmeit.

A korábbi szisztéma szerint a három sorozat első osztályában nyolc, második vonalában pedig tizenhat együttes szerepelt. Az U17-es bajnokságból ki lehetett esni, s a búcsúzó csapat az egy évvel fiatalabb és az egy évvel idősebb korosztály együttesét is „magával rántotta”. Ez a szabály a 2019–2020-as évadra már nem vonatkozott, tehát a koronavírus-járvány miatt amúgy is csonka évadban nem köszönt el egyetlen klub sem az élvonaltól.

Az augusztus 29-én rajtolt, új sorozatban azonban az első és a másodosztály csapatait összevonták, majd két csoportra bontották, méghozzá oly módon, hogy a nyolc korábbi első osztályú klubot automatikusan az U19-es, az U17-es és az U16-os bajnokságok kiemelt csoportjaiba sorolták be. Tehát a Budapest Honvéd-MFA, a DVSC-DLA, az ETO FC Győr, az FTC, az Illés Akadémia-Haladás, az MTK Budapest, a Puskás Akadémia és a Vasas Kubala Akadémia továbbra is jórészt egymás ellen küldheti harcba legjobb fiataljait. Most viszont csatlakozik hozzájuk további négy klub a másodosztályból, név szerint a DVTK, a Mol Fehérvár, a Nyíregyháza Spartacus és a Paks – ezek a klubok, amelyek a legtöbbet nyerik az új versenyrendszer bevezetésével.

A 12 csapatos kiemelt csoport mellett úgynevezett alap csoportokat is létrehoztak, amelyekben szintén 12-12 együttes kapott helyet: ezekben a tavaly még másodosztályú csapatok küzdhetnek meg egymással. Vagyis az alap csoport lényegében egyfajta másodosztálynak felel meg, de hivatalosan mégis 24 gárda alkotja mindhárom élvonalat, amelyet ketté bontottak.

Ami a menetrendet illeti: az ősszel teljes kört, azaz 11-11 mérkőzést játszanak az együttesek, majd tavasszal a kialakult sorrend alapján három egymás alá rendelt 8-8 csapatos csoportban folytatják az évadot. Oda eredményeik és helyezésük alapján meghatározott kiinduló pontszámot visznek magukkal. A 24 csapatból egyetlen kieső lesz a bajnokságok végén, a három korosztály egy-egy búcsúzójának a helyére egy-egy alakulat jut fel a harmadosztály nyolc csoportjának bajnokai közül. Fontos megjegyezni, hogy mostantól minden korosztály kizárólag a saját szerepléséért felel. Magyarán: ha egy csapat kiesik az U16-os bajnokságból, akkor a következő évadtól az U17-esek között nem játszhat a legjobbak között, de a másik két korosztályban igen.

Az MLSZ azt várja az új rendszertől, hogy a klubok teljesen szabadon, mindenfajta teher vagy eredménykényszer nélkül gazdálkodjanak a saját utánpótlásuk erőforrásaival. A cél az, hogy minden gyerek a „saját útját járja”, egyszóval a tehetségesebbeket bátran merjék felfelé játszatni a csapatok. A hangsúly nem az utánpótlás-bajnokságokban elért helyezéseken van, hanem a jövőn. Azon, hogy az elkövetkező években minél több fiatal állja meg hosszú távon is a helyét az NB I-ben.

Nem folytatódnak az utánpótlás versenyek

A felfüggesztett, MLSZ által kiírt utánpótlás férfi, fiú nagypályás vagy csökkentett pályaméretű versenyek nem folytatódnak, a bajnokság elmaradt és hátralévő mérkőzései nem kerülnek lejátszásra. A bajnokságokból sem feljutó, sem kieső nincs.

A 2019/20-as I., II. és III. osztályú bajnokságok végeredménye hiányában a bajnokság befejezésekor a Záró tabellán elfoglalt helyezéseik alapján kerülnek a csapatok a 2020/21-es bajnokságok osztályaiba besorolásra.

A 2020/21. évi 12 csapatos Kiemelt csoportba a 2019/20 évi. I. osztályú U19, U17, U16 korosztályú bajnokságban résztvevő 8 sportszervezet csapatai, illetve a 2019/20. évi II. osztályú férfi ifjúsági U17 és U16 korosztályú bajnokságok összesített eredménye alapján 1-4. helyezést elért sportszervezetek csapatai kerülnek besorolásra. A 2020/21. évi 12 csapatos Alap csoportba 2019/20. évi II. osztályú férfi ifjúsági U17 és U16 korosztályú bajnokságok összesített eredménye alapján 5-16. helyezést elért sportszervezetek csapatai kerülnek besorolásra.

Az I. o. U15, U14 fiú serdülő bajnokság 2020/21-es idényében a 2019/20-as bajnokságban részt vett csapatok jogosultak a nevezésre.

Az Elnökség döntése szerint három professzionális versenyprogram kivételével, a jelen járványügyi helyzetre tekintettel a labdarúgás egészében nem indít hivatalos versenyprogramokat. Az esetleges edzések, sportfoglalkozások, edzőmérkőzések nem tartoznak az MLSZ illetékességébe. Amennyiben a klubok saját döntésük alapján folytatják a fenti tevékenységeket, a vonatkozó általános előírásokat, kormányrendeleteket kell követniük.

A 2020/2021. évi bajnokságok kezdetéről a szövetség a későbbiekben határoz majd.

Békéscsaba 1912 Előre FIFA20 online bajnokság

Békéscsaba 1912 Előre FIFA20 online bajnokság

Időpont: 2020. április 4-8. (szombat-szerda)

Platformok: XBox One és PS4.

Jelentkezés és információk – XBox One:

https://www.facebook.com/events/569501487254678/

Jelentkezés és információk – PS4:

https://www.facebook.com/events/788483128226928/

Ha már minden iskolai- és edzés anyagot megcsináltál-elvégeztél, ha minden haverodat unod már legyőzni FIFA-ban, mérettesd meg magad a Békéscsabai Akadémia és felnőtt csapataink játékosai ellen!

Figyelem! Csak az első 32 játékos nevezését tudjuk elfogadni. Csatlakozz az eseményekhez, írd meg felhasználóneved és melyik csapatban játszol az akadémián.

Szombattól kezdve szerdáig minden nap játssz le egy mérkőzést, hogy megnyerhesd a tornát. További részleteket és a sorsolást mindig az esemény csoportban keresd!

Hajrá Lilák! Győzzön a legjobb gamer!

Felfüggesztették a bajnokságokat

Az MLSZ Elnöksége – a hatóságok döntésével összhangban – azonnali hatállyal felfüggeszti a szövetség valamennyi szervezett versenyprogramját és képzési eseményét, átmeneti időre, újabb döntéséig.

A felfüggesztés idejére mindennemű személyes részvételű sporttevékenység (pl. edzés) szüneteltetése is javasolt. Az Elnökség felhívja a sportszervezeteket a sportolók és sportszakemberek otthon tartózkodására vonatkozó előírások megalkotására és betartására.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg/videos/520125925601324/’ width=’680′]

Az MLSZ felfüggeszti az utánpótlás-bajnokságokat

A kormány pénteki határozata értelmében hétfőtől új oktatási rend lép életbe az országban. Az iskolásokra vonatkozó döntést követően a Magyar Labdarúgó Szövetség március 16-tól határozatlan időre felfüggeszti az összes utánpótlás-korosztályú bajnokságát (az U19 és fiatalabb korosztályokban).