ímkézett bejegyzés

Kapott gól nélkül győztek

U13-as együttesünk összesen 25 szerzett találattal és kapott gól nélkül nyerte meg a Békéscsabán megrendezett futsal döntőt.

Időpont: 2020. január 25. (szombat)

Helyszín: Békéscsaba

Eredmények: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia – Berényi Gyermek FC 5-0, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia – OMTK-ULE 1913 7-0, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia – Gyomaendrőd LA 8-0, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U12 5-0.

Balog Zsolt: – Szombaton a megyei futsal döntőben vettünk részt a csapat egy részével. Mi számítottunk a csoport esélyesének és könnyedén hoztuk is a három csoportmeccset, ahol jól játszottunk és sok gólt szerezve sikerült a döntőbe jutnunk. Ott pedig házi döntőt játszottunk a másik csoportot megnyerő U12-es csapatunk ellen. Itt egy jó iramú mérkőzés kerekedett a döntőből, ahol azért megmutatkozott a két csapat közötti korkülönbség, mert amíg erővel bírták a kisebbek jól küzdöttek, mi pedig kihasználva a fizikai erőnket és azt, hogy taktikailag és technikailag előrébb tartunk így magabiztosan nyertük meg a találkozót. Gratulálok a csapatnak nem csak a megyei döntőben nyújtott teljesítményéhez, hanem az első két fordulóhoz is, mert egyenletes, jó teljesítményt nyújtottak!

Csabai siker a Szarvas-kupán

Az U13-as korosztály tornáját rendezték meg január 18-án a Szarvasi FC hagyományos téli teremlabdarúgó-torna sorozatán, a Szarvas-kupán, amely a klub korosztályos csapatainak felkészülését hivatott segíteni. Ezúttal 6 csapat vívott körmérkőzést az Alkotmány utcai sportcsarnokban.

A legjobban a Balog Zsolt által felkészített előrés fiatalok teljesítettek, akik valamennyi mérkőzésüket nagy magabiztossággal vették. A lila-fehérek mögött Darida Norbert helyi tanítványai végeztek, a harmadik helyet pedig a gyulaiak szerezték meg.

Eredmények: Szarvas–Gyomaendrőd 4–3, Békéscsaba–Gyula 5–1, SZEOL SC–Abony 4–0, Gyomaendrőd–Békéscsaba 0–4, Szarvas–SZEOL SC 2–1, Gyula–Abony 4–1, SZEOL SC–Gyomaendrőd 2–1, Abony–Békéscsaba 0–13, Szarvas–Gyula 2–1, Abony–Gyomaendrőd 2–4, Békéscsaba–Szarvas 3–0, SZEOL SC–Gyula 0–3, Abony–Szarvas 0–1, Gyula–Gyomaendrőd 4–3, Békéscsaba–SZEOL SC 5–1.

A torna végeredménye: 1. Békéscsaba 1912 Előre SE 15 pont, 2. Szarvasi FC 12 pont, 3. Gyulasport 9 pont, 4. SZEOL SC 6 pont, 5. Gyomaendrődi GYLE 3 pont, 6. Abonyi KID FC 0 pont.

Különdíjak

Gólkirály: Gellért Milán (Gyomaendrőd). Legjobb kapus: Szklenár Kristóf (Szarvas). Legjobb játékos: Purzsa Xavér (Békéscsaba). Legjobb hazai játékos: Steinmacher Tamás.

A békéscsabai csapat tagjai: Bozó Mirkó, Kenyeres Zsombor, Tóth Patrik, Sinka Dániel, Anda Szilárd, Purzsa Xavér, Nagy Máté, Vörös Barnabás, Jass Nándor, Igricz Mihály. Edző: Balog Zsolt.