ímkézett bejegyzés

Dávid Zoltán Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U16 játékost kérdeztük

Már 2 éve az idősebb korosztállyal edzel és játszol, ebben az évben felfigyelt rád a Békéscsaba 1912 Előre vezető edzője Boér Gábor. A teljesítményed alapján úgy döntöttek, elvisznek a felnőtt csapattal az edzőtáborba és az óta már a szolnoki felkészülési mérkőzésen játszottál is, de kezdjük az elején. 

Mióta focizol a Klubnál?

Szüleim biztatására kezdtem el focizni, és mert a barátaim közül sokan fociztak a klubnál ez is motivált. 2006 óta vagyok a Csaba utánpótlásának tagja. Nagy Mihály volt az első edzőm.

Hogyan éled meg azt, hogy az utóbbi időben az idősebb korosztályoknál szerepelsz?

Megtiszteltetés volt, hogy számítottak rám a nagyobbak között is. A tavalyi évben 2 évvel, idősebb korosztállyal játszottam, akkor Láza János volt az edzőm. Nagyon jó volt a közösség, befogadtak a csapattársak. Fel tudtam venni a ritmust, fizikálisan és mentálisan is nagy előrelépés volt ez számomra. Az akkori tapasztalatok is segítettek abban, hogy  a felnőtt csapatba is könnyebben be tudtam illeszkedni: mind a közösségben és a játékban is, de erről inkább Boér Gábor vezetőedzőt kellene megkérdezni.

Könnyen befogadtak az NB II-s keret tagjai?

Nagyon kedvesen fogadtak és folyamatosan segítik az edzésmunkámat, tanácsokkal látnak el. Külön öröm számomra, hogy Dlusztus András felkarolt és támogat minden helyzetben. Biztosan segített az is, hogy a felnőtt és az utánpótlás között nagyon jó a kapcsolat. Remélem a felnőtt játékosoktól minél több szakmai „titkot” tudok ellesni, mert nagyon szeretnék megfelelni azoknak a követelményeknek, amit a felnőtt labdarúgás támaszt.

Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást az edzésprogrammal?

A Közgébe járok. Nagy segítség volt számomra, hogy az iskola engedélyezte, hogy a felnőtt csapattal elutazhassak az edzőtáborba.  A mindennapokban; délelőtt iskolába járok, délután pedig edzésre. Az iskolában esetenként engedélyezik a délelőtti edzést, mely nagy terhet ró rám, mert be kell pótolni azokat az órákat, melyekről így lemaradok.  Természetesen tanulás is ugyanolyan fontos számomra, mint az edzésmunka.

 Mi a legemlékezetesebb élményed labdarúgással kapcsolatban?

Amikor meghívtak az U15-s korosztályos válogatott bő keretébe (2016), illetve, amikor Boér Gábor lehetővé tette számomra, hogy a felnőtt csapattal edzhessek.  Az is nagyon nagy élmény, hogy ilyen fiatalon belekóstolhatok a profi labdarúgók életébe.

Milyen terveid vannak a jövőt illetően?

Szeretnék fizikálisan, mentálisan sokat fejlődni, hogy minél hamarabb meg tudjam állni a helyem a felnőtt csapatban. Hosszú távon a TOP 5 bajnokság egyik csapatában szeretnék játszani.

Ki az, akitől a legtöbbet tanultál, hogy eredményes sikeres focista lehess? Illetve ha te választhatnál, kitől szeretnél tanulni? Van-e példaképed?

Minden edzőmtől tanultam valamit, de úgy érzem; Boér Gábortól tanultam a legtöbbet! Ha külföldi játékost kérdezel, akkor a német válogatott Jerome Boatengtől szeretnék tanulni. Amikor csak tehetem figyelemmel követem a mérkőzéseit és minden mozzanatát úgy nézem, hogy azt miképpen tudnám beépíteni a játékomba. Ő a példaképem, s szeretnék olyan eredményes lenni, ahogy neki sikerült a német válogatottal!

Melyik a kedvenc csapatod?

Nincs kedvenc csapatom, de szeretek az U17-es csapatban játszani és szeretnék velük minél jobb eredményt elérni, ami alatt azt értem, hogy legalább 3-4. helyen végezzünk a bajnokságban. Ha lehet. akkor inkább a 3. hely, már csak az érem miatt is!

Mit szeretsz csinálni a szabadidődben?

Sajnos nagyon kevés a szabadidőm, a foci és a tanulás után nekem a pihenés jelenti a legjobb kikapcsolódást. Ebbe azért belefér a TV-zés, zenehallgatás.

Ki a kedvenc tizenegyed?

De Gea-Bellerin, Sergio Ramos, Boateng, Jordi Alba-Casemiro, Pogba – Messi, Dele Alli, Ronaldo-Luis Suarez

 

Rólunk írták 1.

Csabai Aktuális 27. számában megjelent cikk:

Mikulás Kupa óvodásokkal

2017. december 9-én (szombaton)  kb. 110 gyermek részvételével megrendezésre került a Mikulás Kupa, ahol egymás elleni játék mellett a Mikulás is meglátogatta a gyerekeket. A játékot tanácsaikkal segítették a korosztályos edzők is. (Bálint László, Nagy Mihály, Vantara Zoltán, Hrabovszki Ákos és Futaki Krisztián)   A gyerekekkel örömmel fogadták a Mikulást, aki egy-egy csomagot hozott a kis labdarúgóknak.

   

Összevont szülői értekezlet

Időpont: 2017. április 13. (csütörtök) 17:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ

Szeretettel várjuk a U6-U14 korosztályú focistáink szülőit!

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/293198267764991/

Focizz velünk!

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia tehetséges labdarúgó palántákat keres a 2017/2018-as tanévtől a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában induló elsős sportosztályába.

Sportiskolai nyílt nap az iskolában: 2017. február 8. (szerda) 08:00 órától

Helyszín: 5600 Békéscsaba, Dedinszky Gy. u. 1/1. (a kórház parkolójával szemben)

Jelentkezés a sportosztályba: blakademia(at)gmail.com

Jelentkezési határidő: 2017. március 15. (szerda)

Információ és felvilágosítás: +36305512341 (Békéscsaba Labdarúgó Akadémia), +36203568555 (Jankay Iskola)

focizz_velunk_20170117

A részletes program elérhető majd a http://www.jankayiskola.hu és a http://www.bcsla.hu weboldalakon.

Sikeres felvételi esetén az iskola és az akadémia biztosítja: tanrendbe épített sportági képzés, kiemelt angol nyelvoktatás, úszás oktatás, egyéni fejlesztés, kiemelt versenyeken való részvétel.