ímkézett bejegyzés

Láza János UEFA „A” Szakedző előadása az Akadémián

Csütörtökön (2018. augusztus 16-án) Láza János látogatott el az edzőtábor szálláshelyére és tartott szakmai előadást a sportolók részére.

Beszélt édesapja és saját pályafutásáról. Hozott magával ereklyéket, amit a srácok örömmel fogtak a kezükbe.

A rendkívül tartalmas, színvonalas előadáson kiemelte a sport szeretetét, az alázatot, a kemény edzésmunkát. Felhívta a figyelmet egészséges táplálkozás fontosságára. A sportolói életmód és a tanulás összeegyeztethető. A civil életben öt diplomával rendelkező szakember elmondta, hogy a tanulásnak, az életünk részéve kell válnia. Amikor eljön a döntés ideje, hogy profi sportoló legyél vagy dolgozz a civil életben, akkor legyen választási lehetőséged – emelte ki Láza János.

Az előadás végén a pizza és üdítő elfogyasztása után, sor került a jutalmak kiosztására is. Díjazásban részesült a legjobb teljesítményt nyújtó játékos, a kvíz-játék nyertese valamint a „legszebb szoba”.

Iványi Zoltán profi játékvezető tartott előadást az utánpótlásnak

Magyarország 12 profi játékvezetője közül Iványi Zoltán tartott szabályismeretei előadást utánpótlás korosztályú játékosainknak. A több NBI-es rangadót is dirigáló békéscsabai születésű szakember az új játékszabályokról és a játékvezetők döntéseit befolyásoló tényezőkről beszélt, melyeket korábbi mérkőzésjelenetek kivetítésével  szemléltetett.

 

 

Sporttáplálkozás címmel előadás a Csabagyöngyében