ímkézett bejegyzés

Boldog Gyermeknapot kívánunk!

Gyermeknap, vagy gyereknap. A megfogalmazás teljesen mindegy. A lényeg, hogy jelentőségéből szerencsére úgy tűnik, nem tud veszíteni. Persze mindig tennünk kell érte, hogy ne is tudjon.

Ennek oka pedig egészen egyszerű: május utolsó vasárnapja 2021-ben 30-dikára esik, és 1950 óta minden évben ez az időpont a mérvadó, legalábbis nálunk. A nemzetközi gyermeknapot, mely az ENSZ-nek hála lett egyetemes (Universal Children’s Day), Törökországnak köszönhetjük. A törökök ugyanis már a 20. század elején is fontosnak tartották, hogy minden évben legyen egy olyan időszak, mely a legkisebbekről szól. Az ENSZ döntést legerősebben meghatározó tényező azonban nem kifejezetten Törökország hagyományossá lett gyakorlata volt, hanem a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949-es határozata. Ők ugyanis egy minden évben megrendezésre kerülő, nemzetközi rendezvénysorozattal kívánták felhívni a figyelmet a második világháború sújtotta országok rendkívül nehéz helyzetben lévő gyermekeinek sorsára. A végcél pedig az összefogás és a segítségnyújtás volt. Az 1920-as török kezdeményezés után a genfi Gyermekjóléti Konferencia is felfigyelt a kérdésre, ők 1925-ben tartottak először hivatalos gyermeknapot. Végül úgy döntött a világ, hogy legyen június 1. a kijelölt dátum. Ezt a legtöbb országban a mai napig tartják. A 2021-es évben Magyarországon a gyermeknap május 30-ra esik.

Sajnos a járvány-helyzet miatt a szokásos majális és gyermeknapi programjaink ismét elmaradtak. Reméljük és bízunk benne, hogy a nyár folyamán rendeződik a helyzet mindenféle értelemben és szeptemberben talán a Futball Éjszakáján bepótolhatjuk rendezvényeinket.

Boldog gyermeknapot kívánunk minden növendékünknek és akadémistánknak!

Boldog gyermeknapot kívánunk!

Gyermeknap, vagy gyereknap. A megfogalmazás teljesen mindegy. A lényeg, hogy jelentőségéből szerencsére úgy tűnik, nem tud veszíteni. Persze mindig tennünk kell érte, hogy ne is tudjon.

Ennek oka pedig egészen egyszerű: május utolsó vasárnapja 31-dikére esik, és 1950 óta minden évben ez az időpont a mérvadó, legalábbis nálunk. A nemzetközi gyermeknapot, mely az ENSZ-nek hála lett egyetemes (Universal Children’s Day), Törökországnak köszönhetjük. A törökök ugyanis már a 20. század elején is fontosnak tartották, hogy minden évben legyen egy olyan időszak, mely a legkisebbekről szól. Az ENSZ döntést legerősebben meghatározó tényező azonban nem kifejezetten Törökország hagyományossá lett gyakorlata volt, hanem a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949-es határozata. Ők ugyanis egy minden évben megrendezésre kerülő, nemzetközi rendezvénysorozattal kívánták felhívni a figyelmet a második világháború sújtotta országok rendkívül nehéz helyzetben lévő gyermekeinek sorsára. A végcél pedig az összefogás és a segítségnyújtás volt. Az 1920-as török kezdeményezés után a genfi Gyermekjóléti Konferencia is felfigyelt a kérdésre, ők 1925-ben tartottak először hivatalos gyermeknapot. Végül úgy döntött a világ, hogy legyen június 1. a kijelölt dátum. Ezt a legtöbb országban a mai napig tartják. A 2020-as évben Magyarországon a gyermeknap május 31-dikére esik.

Sajnos az idei évben bekövetkezett járvány-helyzet miatt a szokásos majális és gyermeknapi programjaink is elmaradtak. Reméljük és bízunk benne, hogy a nyár folyamán rendeződik a helyzet mindenféle értelemben és szeptemberben talán a Futball Éjszakáján bepótolhatjuk rendezvényeinket.

Boldog gyermeknapot kívánunk minden növendékünknek és akadémistánknak! Tartsatok ki, hiszen együtt erősebbek vagyunk és leszünk!

Töretlen a fejlődés a Grassroots-területeken

A Bozsik Intézményi Programban, a 2019/2020-as tanévben 118 100 (5-14 éves) gyermek futballozik. A bevont leányok száma meghaladja a 32 200-at. A Középiskolai Labdarúgó Program történetében először a létszám átlépte a 9000 főt. A Szociális Programban az elmúlt évben 3000-nél is több fogyatékkal és hátrányos helyzetben élő vett részt.

Fotó: grassroots.mlsz.hu

BOZSIK INTÉZMÉNYI PROGRAM (2019/2020)

A program elsődleges célja a labdarúgás népszerűsítése, és a tömegesítés a közoktatási intézményekben tanuló 5-14 éves gyermekek részvételével. Kiemelt cél a bevont gyerekek hosszú távú sportághoz kötése, valamint minél több óvodás és kislány foglalkoztatása. A gyerekek minden korosztályban heti rendszeres foglalkozásokon vesznek részt. A körzeti rendezvényeken tanévenként négy alkalommal, az intézmények sportcsoportjai korosztályonként fociznak egymással. Az 5-10 évesek Grassroots Fesztivál keretében, míg a 11-14 éves korosztályban torna rendszerben játszanak. A Magyar Labdarúgó Szövetség két központi rendezvényén minden megyéből érkeznek gyerekek Telkibe (Tanévindító-, és Tanévzáró Fesztivál).

A program szellemisége a FIFA és az UEFA Grassroots filozófiájára épül, mely szerint a labdarúgás legfőbb célja, hogy a játékon keresztül minél több fiatal lány és fiú fedezhesse fel a mozgás élményét, lelje örömét a játékban, szeresse meg a sportágat. A program minden óvodás és általános iskolai tanuló számára biztosítani kívánja a Grassroots labdarúgáshoz történő kapcsolódást.

Az MLSZ célja, hogy a pozitív hatások eredményeként már egészen kicsi kortól rendszeresen jelenjen meg a labdarúgás is a szabadidős tevékenységek között. A gyerekekkel történő foglalkozás alapja a Grassroots oktatási szemlélet, amely a játékosságra épít. A legfőbb motiváció a gyerekek számára a játék maga. A legtöbb gyermek számára a labdarúgás egyet jelent a szórakozással, a társas együttlét és az önkifejezés fő formájával. Mindezeken túl a labdarúgó játékokban megjelenő, egyéni és társas problémamegoldást kívánó helyzetek a motoros szférán túl kiválóan fejlesztik a szociális és kognitív képességeiket is.

A fenti célok és fejlesztési feladatok megvalósítása során kiemelt jelentőségű, hogy a gyermekek tanulási folyamatának egészét hassa át sikerélmény. Legyen számukra a játékos mozgásos tevékenység örömforrás, élményszerzés, de egyben kihívás is. Mindezek együtt formálják a testneveléshez, valamint a labdarúgáshoz fűződő szeretetet. A labdarúgás élményszerző és közösségteremtő erején keresztül fejleszti a gyerekek kompetenciáit, megalapozza az egész életen át tartó, egészségtudatos magatartás szemléletének kialakulását, és felkészíti őket a társadalomban betöltendő szerepükre.

Az intézményi program fejlődése töretlen! A 2019/2020-as tanévben, 20 megyében, 254 körzetben, 3240 közoktatási intézményben, 10 350 sportcsoportban, 118 100 (5-14 éves) gyermek futballozik a program keretei között. Az 1765 óvodában 43 000 4-6 éves kislány és kisfiú játszik. A bevont leányok száma meghaladja a 32 200-at.

KÖZÉPISKOLAI LABDARÚGÓ PROGRAM –  FAIR PLAY CUP

A 2019/20-as szezonban az összlétszám a program történetében először átlépte a 9000 főt: 9234 regisztrált játékos vesz részt a programban. A lányok létszáma (3253 fő) ismét közel 10 százalékkal emelkedett az elmúlt szezonban bekövetkezett kisebb csökkenés (tavaly már a lány csapatokban is csak érvényes versenyengedéllyel nem rendelkező játékosok szerepelhettek) után. Ebben a szezonban 473 intézmény 930 csapata vesz részt a tornákon, melyek szintén rekord számok. A megyei koordinátorok által kijelölt körzetek nagy részében (néhány körzetben még rendeznek tornákat a téli iskolai szünetek előtt) a kollégák mindenhol rendben, problémáktól mentesen lebonyolították a tornákat. A zöld lap (sportszerű cselekedetek után felmutatandó) használata a tavalyi bevezetés után egyre ismertebb a játékosok/csapatvezetők körében, a mérkőzések ennek következtében is egyre sportszerűbbek.

GRASSROOTS SZOCIÁLIS PROGRAM

A 6 célcsoport labdarúgó programja a projekt szerint zajlik, rendszerességet biztosítva a résztvevők számára.

Az értelmi fogyatékosok és az értelmileg akadályozottak számára rendezett a nemzetközi integrált torna – ahol 25 csapat mérkőzött meg egymással – nagy sikert aratott Győrben, november 15. és 17. között.

A látássérültek népszerűsítő vakfoci tornát tartottak a Honvéd Labdarúgó Akadémián.

A gyermek és lakásotthonokban élők őszi-téli időszak megyei tornái véget értek, a Keleti és a Nyugati Fesztivál rendezésével zárul az első félév januárban.

A hajléktalanok Road Show Gálával búcsúznak a 2019-es évtől.

A hallássérültekkel a program egyeztetés jelenleg is folyamatban van.

A Grassroots Szociális Programban az elmúlt évben 3919 fogyatékkal és hátrányos helyzetben élő, többnyire fiatal, futballozni szerető játékos vett részt.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://grassroots.mlsz.hu/

Barcelonai szereplésért csatáznak

Idén Barcelonában képviselheti Magyarországot a Danone Focikupa a Gyermekekért gyermek labdarúgó torna magyar döntőjének győztese. A világ legnagyobb U12-es focikupájának budapesti fináléjában 12 gyermek labdarúgó csapat 144 játékosa versenyez egymással az elsőségért. Az esemény helyszíne a Vasas Fáy utcai sporttelepe lesz június 15-én, szombaton, 11 órától.

A Danone és az MLSZ Grassroots Programja által szervezett esemény keretében a gyermekeket nemcsak a sport szeretetére, de a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége közreműködésével, egészséges táplálkozásra is oktatják, nevelték a szakemberek. Ez azért is fontos, mert Magyarországon megtorpant ugyan a túlsúlyos és elhízott gyerekek aránya, de továbbra is minden harmadik 10 év körüli gyereknél kritikusan alacsony a csontok növekedéséért felelős kalcium bevitele, negyedüknél pedig a zöldség-és gyümölcsfogyasztás is messze elmarad az ideális mennyiségtől.

Az országos döntő résztvevői: SC Hírös-Ép, Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, FC Ajka, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia, Vasas Kubala Akadémia, Budapest Honvéd, Érdi VSE, Debreceni Labdarúgó Akadémia, MTK, ETO FC, DVTK, PMFC.

Kapcsolódó hivatkozás:

Társadalom