ímkézett bejegyzés

A cél egy korszerű, fedett, műfüves pálya létesítése

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia korábbi és jövőbeli fejlesztései közül kiemelkedően fontos projekt egy modern, fedett, műfüves pálya létesítése, melynek elsődleges célja, hogy a gyermekek a rossz időjárási körülmények között is zavartalanul tudjanak tréningezni.

A projekt megvalósításában érintettek 2021. február 19-én (pénteken) részt vettek a pályázat beadása előtti utolsó egyeztetésen. A tervek elkészültek, melyeket 2021. február 28-ig szükséges benyújtani pályázat formájában a Magyar Labdarúgó Szövetség felé. A pozitív elbírálás után lehet összegyűjteni a TAO-forrást a mintegy 320 millió forintba kerülő beruházásra, és amikor ez rendelkezésre áll majd, utána lehet megkezdeni a kivitelezést. A fedett, műfüves pálya létesítése kulcsfontosságú a békéscsabai labdarúgás szempontjából, hiszen lehetővé tenné, hogy akár téli időjárási körülmények között is, továbbra is magas színvonalú munkát lehessen folytatni a képzések során. Az akadémia működéséhez amúgy is elengedhetetlen a terv kivitelezése, hiszen a Magyar Labdarúgó Szövetség minden akadémia számára kötelezően előírja a fedett pályák létét, létesítését. A projekttel kapcsolatban valamennyi résztvevő pozitív támogatásáról biztosította akadémiánkat.

Résztvevők: Herczeg Tamás – országgyűlési képviselő, Dankó Béla – országgyűlési képviselő, az MLSZ elnökségi tagja, Szpisják Zsolt – a Békés Megyei MLSZ igazgatója, Barkász Sándor – a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. többségi tulajdonosa, dr. Kovács Mihály – a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia elnöke, Jakab Péter  – a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia szakmai vezetője, Szokolay Sándor  – a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia tehetségkutatási vezetője, valamint Belanka Csaba – a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia gazdasági vezetője.

M.B.

Ovisport-pálya ünnepélyes átadó

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/bcsla.hu/videos/976697892708845/’ width=’680′]

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.