ímkézett bejegyzés

Járványügyi szabályok az utánpótlás központban

Akadémistáink egészségének megőrzése érdekében a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia az alábbiak szerint életbe léptette az utánpótlás központ egész területére érvényes pályarendszabályait. Az alábbi szabályzat visszavonásig érvényben marad. Az alapelvek betartása és betartatása segíthet akadémistáink és a dolgozók egészségének megőrzésében, valamint a betegség terjedésének megállításában.

20201023_szabalyok_bcsla_v02

Megértésüket és türelmes együttműködésüket köszönjük!

 

Új felszerelés 4 korosztálynak

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia az infrastrukturális fejlesztések, a szakképzett edzők biztosítása és számos feladat mellett igyekszik a labdarúgók felszerelését is folyamatosan újítani. 
Ebben az évben a 2001-es, 2002-es, 2003-as és a 2004 korosztályok kaptak új adidas felszerelés csomagot, melyek a héten kerültek átadásra. 

 

 

Utánpótlásképzés az Akadémián – cikk

Kvízjátékkal zárták a szezont az Akadémia kollégistái

Közel 70 labdarúgónk él kollégiumban Békéscsabán, akiknek a mindennapi életét a korosztályos edző mellett Pangert László kollégiumi nevelőtanár is segíti nap mint nap. Nagyon fontosnak tartja, hogy a labdarúgók a 4 alappillérrel tisztában legyenek, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki sikeres sportoló legyen.

  1. Tehetséges labdarúgó
  2. Akarat, kitartás, szorgalom
  3. Példamutató életvitel
  4. Megfelelő tanulmányi eredmény

A szezon végén egy kvízjátékot hirdetett a labdarúgóknak, ahol tudni kellett a feltett kérdésekre a választ.

Juhász Roland válogatott labdarúgóval az index.hu készített egy interjút és az abban elhangzottakkal kapcsolatban tett fel kérdéseket.

A nyertes a Békéscsaba 1912 Előre csapat tagjai által aláírt Adidas labdát kapott.

A nyereményt Boér Gábor vezetőedző, Szarvas András korosztályos edző és Pangert László adták át Nagy Krisztánnak. Gratulálunk Krisztiánnak.

Fotón: Boér Gábor vezetőedző, Nagy Krisztián, Szarvas András edző,Pangert László kollégiumi nevelőtanár

Rólunk írták 1.

Csabai Aktuális 27. számában megjelent cikk: