ímkézett bejegyzés

V. Dr. Fekete Nándor Emléktorna

Időpont: 2019. szeptember 7. (szombat)

Helyszín: Mezőberény, Városi Sportpálya

Békéscsaba 1912 Előre SE – Újpest FC 1-1

Békéscsaba 1912 Előre SE – Berényi Gyermek FC 9-0

Békéscsaba 1912 Előre SE – Székelyudvarhely 5-0

Békéscsaba 1912 Előre SE – OMTK-ULE 1913 2-0

Gólszerzők: Igricz Mihály (4), Csikós Márk (3), Vörös Barnabás (2), Zahorán Dávid (2), Dávid Kende (2), Göblyös Sándor (1), Tóth Patrik (1), Anda Szilárd (1).

Mezőberényben többször is elhangzott ez a két szó: kézfogás és példamutatás. Kézfogás, mely az üdvözlést jelezte a régen nem látott barátokkal, a találkozás örömét és a példamutatást, melyet Nándi megtestesített, hogy a tanulás, a sport összefügg, kiegészíti, segíti egymást, hogy a tanulás mellett a sportnak nagy jelentősége van.

Dr. Fekete Nándor orvosként is bebizonyította, hogy ez működik, a vizsgái előtt is imádott sportját, a labdarúgást hívta segítségül. A fiatal sportbarát tragikus vonat-balesetben vesztette életét orvosi diplomájának átvétele után nem sokkal, lendületét, terveit, álmait szakítva ketté. A család, a barátok feladata maradt, hogy méltó módon, sporttal, sportszerűen emlékezzenek.

Balog Zsolt: – Nagy mezőfölényben játszottunk, de ennek ellenére az egyetlen támadásából vezetést tudott szerezni az Újpest. A csapat jól reagált, továbbra is magabiztosan játszott és kiegyenlített. A győzelemhez is megvoltak a lehetőségeink, de ezek kimaradtak. A hazaiak elleni mérkőzésen, három perc alatt három gólt szereztünk, és ettől kezdve nagyon könnyed játékkal, szép gólokkal arattunk fölényes győzelmet. Itt igazi csapatként egymást kiszolgálva szereztük góljainkat. A Székelyudvarhely elleni mérkőzésen a döntetlen is elegendő lett volna, hogy döntőt játszhassunk. Ezen a mérkőzésen is jól futballozva – és ami külön tetszett, hogy jobban akarva a győzelmet – magabiztosan nyertük meg a mérkőzést. A döntőn sajnos már nem lehettem jelen, de a csapat így is nagy fölényben játszva, magabiztosan nyerte meg a mérkőzést, melyen gyakorlatilag csak a gólkülönbség maradt a kérdés. A torna megnyerésén túl még a legjobb játékosnak járó címet is elhoztuk Vörös Barnabás révén. Gratulálok a csapatnak az egész emléktornán nyújtott játékához és hozzáállásához!

Békéscsaba 1912 Előre SE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia

MLSZ U-13 I. osztály Dél-Kelet 1. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia

3-1 (1-1)

Időpont: 2019. szeptember 4. (szerda) 15:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Gólszerzők: Barna Dániel (22. perc), Csikós Márk (28. perc), Tóth Patrik (56. perc), Vörös Barnabás (59. perc).

Sárga lapok: Csikós Márk (13. perc), Csikós Dávid (31. perc).

Balog Zsolt: – Sajnos nem úgy kezdtük a bajnokságot, ahogy szerettük volna. Nem az eredménnyel, inkább a mutatott játékkal voltam elégedetlen. Bár jól kezdtük a mérkőzést, helyzeteket alakítottunk ki, de sajnos ezeket nem tudtuk értékesíteni. Majd a Szegedet egy szöglet után vezetéshez segítettük, mert rosszul értünk a beadásba, mely után a kapunkba került a labda. Bár gyorsan tudtunk egyenlíteni, nagyon sok technikai hibával és kapkodva játszottunk. Túl gyorsan akartuk befejezni a támadásainkat és hiányoztak a támadójátékunkból azok a labda nélküli elmozgások és oldalfordítások, melyeket gyakoroltunk – igaz, a Szeged még így sem tudott helyzetet kialakítani ellenünk. Csak az utolsó tíz percben sikerült azt a játékot nyújtani, amit tudunk. Ennek meg is lett az eredménye, mert egy szép támadás végén megszereztük a vezetést, és egy szabadrúgás utáni fejessel be is biztosítottuk a győzelmünket. Az eredményhez gratulálok, de tudunk ennél sokkal jobban is játszani – hisz jócskán volt már rá példa!

Nagy Attila: – Sokkal bátrabban játszottunk, mint tavaly, viszont kimaradtak a helyzeteink, ellenfelünk szinte minden lehetőségét kihasználta. Úgy gondolom, nincs ekkora különbség a két csapat között, de egy fokkal jobb volt nálunk a Békéscsaba.

Jegyzőkönyv

Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.szeged-grosicsakademia.hu/hir/1121/elkezdte-az-u12-es-az-u13-is

Az U13-as csapatunk Budapesten edzőtáborozott a hétvégén

A három nap alatt három edzőmérkőzést játszott csapatunk, ahol a fő cél a gyakorlás és a tapasztalatszerzés volt hiszen a játékelemek első ízben kerülnek nagyobb pályán felhasználásra. A megváltozott körülményekhez (pontosság, távolság, erősség, sebesség) már jobban igazodik a csapat, de nagy türelemre van szükség a képzés ezen szakaszában.  – Hrabovszki Gábor edző
A mérkőzéseken kívül más programok is színesítették a tábort.
 
A 2006-os labdarúgóink ellátogattak a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumba, ahol élőben láthattak Puskás Ferenc focicipőjét, megtekintették az FTC-Paks elleni bajnoki mérkőzést, valamint a záró nap egy kis balatoni csobbanás is belefért a zsúfolt programok köze!
 
 
 
 
 
 
Edzőmérkőzések:
IKARUS-BLA 2-10
Vasas Kubala Akadémia-BLA 0-4
Veszprém-BLA 2-8
 
Gólszerzők: 
Kerényi (3), Palócz (4), Hajnal (3), Schneider (3), Vas (3), Ladányi, Kohut, Kuzma, Stumpf, Sztankó, Urbán, Lipták 

Aradi kupán II. helyezett az U13

A 2006-os születésű korosztályos csapatunk Aradon járt egy kétnapos labdarúgó tornán. Az ötcsapatos  kupán 3 győzelemmel és egy vereséggel a második helyen végeztek.
 
 
I. CAPITANS’S CUP eredmények:
 
Szombati mérkőzések:
Politechnica Timisoara – BLA 6-4
CS Atletico Arad – BLA 0-4
 
Vasárnapi mérkőzések:
AFC UTA Arad – BLA 0-2
Juventus Timisoara – BLA 0-3
 
Gratulálunk a csapatnak és az edzőknek ( Hrabovszki Gábor és Stumpf Gábor)!