ímkézett bejegyzés

Békéscsaba 1912 Előre SE – UTE

MLSZ U-17 II. osztály 5. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – UTE

1-1 (1-0)

Időpont: 2019. szeptember 21. (szombat) 14:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Gólszerzők: Farkas Ádám (43. perc), Jakab Ferenc Krisztofer (65. perc).

Sárga lapok: Palik György (27. perc), Gólya Ádám (27. perc), Polónyi Zsombor László (49. perc), Kártyás Dávid (83. perc), Bedő Roland (85. perc), Szabó Szilárd Attila (88. perc), Varga Olivér (90. perc).

 

Szekeres Lajos: – Jól kezdtük a mérkőzést és mindjárt az első percben sikerült megbontanunk ellenfelünket, de gólt nem tudtunk szerezni a helyzetből. Az első félidőben több lehetőségünk volt a gólszerzésre, abszolút egyenrangú partnerei voltunk ellenfelünknek – ráadásul a félidő vége előtt sikerült a vezetést is megszereznünk. A második játékrészben egyértelműen ellenfelünk dominált, csak a félidő utolsó harmadában tudtunk kijönni a szorításból – ebben a periódusban határozottabb megoldásokkal, a gólszerzés is benne volt a játékunkban. A mérkőzés végén kapusunk bravúrjai is kellettek az egy pont megőrzéséhez. Összegezve elmondható, hogy értékes pontot szereztünk, jobban szervezett volt a csapat a védekezése, mint a múlt héten – bár nem igazán tudtunk nyomást gyakorolni a második félidőben a labdás-játékosokra, labdabirtoklásunkat tovább kell javítanunk.

Jegyzőkönyv

Békéscsaba 1912 Előre SE – UTE

MLSZ U-19 II. osztály 2019/2020. 6. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – UTE

1-5 (0-3)

Időpont: 2019. szeptember 28. (szombat) 13:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Gólszerzők: Schildkraut Krisztián (14. és 32. perc), Skulka Botond Gyula (16. perc), Bónus Marcell (59. perc), Kulánda Máté (72. perc) Sztojka Dominik Balázs (93. perc).

Sárga lapok: Trescsula Máté (16. perc), Lázár Zsolt (39. perc).

Láza János: − Gyakorlatilag az első helyzetéből megszerezte a vezetést az Újpest, amit két percen belül meg is duplázott. A második félidőben kiegyenlítődött a játék, de a félidő hajrája ismét a vendégeké volt. A játék minden elemében felülmúltak minket a budapestiek ezen a napon, de az igazsághoz tartozik, hogy több olyan hibát is elkövettünk a védekezésben, ami ezen a szinten már nem fér bele.

Jegyzőkönyv

 

Békéscsaba 1912 Előre SE – UTE

MLSZ U-16 II. osztály 2019/2020. 5. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – UTE

3-1 (2-1)

Időpont: 2019. szeptember 21. (szombat) 12:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Gólszerzők: Zahorán Áron (10. perc), Korógyi Szabolcs (16. perc), Marik Soma (21. perc), Borbély Bence Boldizsár (70. perc).

Sárga lapok: Regdánszki Máté (31. perc), Kovács Máté (65. perc).

Marik László: − Nagy iramú, színvonalas mérkőzést sikerült megnyernünk. Nagy nyomást helyeztünk az Újpestre, a letámadásainkból sok labdát szereztünk és ha pontosabbak vagyunk a kapu előtt, akkor már az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést. A második játékrészben a fővárosiak kockáztattak és húsz percen át uralták a játékot – főleg azért, mert pontatlanul játszottunk előre. A cserék után újra fölénybe kerültünk és növelni tudtuk előnyünket, sőt több nagy ziccert is kihagytunk. Győzelmünk teljesen megérdemelt a jó képességű Újpestiek ellen.

Jegyzőkönyv