Eredmények U16

A kiállítások megpecsételték az U14-es gárda sorsát

Egri Labdarúgó SK– Békéscsaba 1912 Előre SE 3-1 (0-1) 

Az U14-es bajnokság Keleti csoportjában szereplő Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a bajnokság 16. fordulójában az Eger LSK otthonában lépett pályára. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Hunyadi, Boldis (Paraizs), Mezei (Krasznai), Varga, Nagy (Barta), Zsilinszki, Závoda, Molcsán (Berki), Győrfi, Szikora és Keepeczky. Csere: Babecz. Edző: Dürgő Péter és Lászik Milán. 

A Békés vármegyei klub korosztályos együttese kiválóan kezdte a tavaszi szezont, a Sajóvölgye Focisulit 2-4-es arányban győzte le, majd hazai pályán lépett át mezőkövesdi riválisán 5-1-es eredménnyel. A házigazda egri gárda egy győzelem és egy vereség után a mezőny alsó harmadából várta riválisát. 

Dürgő Péter edző elmondta, a békéscsabai alakulat a mérkőzés első félidejében nagy fölényben játszott, a 39. percben a vezetést sikerült is megszereznie. A hazai gárda kontrákból vezetett támadásokat a vendég kapura, még egy büntetőt is rúghattak, ám minden igyekezetük ellenére békéscsabai vezetéssel mehettek pihenőre a felek. 

A második félidő elején hideg zuhanyként érte a vendégcsapatot Varga Viktor kiállítása, azemberelőnybe kerülő hazai csapat három perccel később ki is egyenlítette a találkozó állását. A megfogyatkozott viharsarki együttes a nehézségek ellenére is kiválóan állta a sarat, a 61. minutumban azonban már az egri riválisnál volt az előny. 2-1. 

Nyolc perccel később ismét villant a piroslap a játékvezető kezében, amikor ismét egy lila-fehér játékos jutott a kiállítás sorsára. A kettős emberelőnyben játszó vendéglátó gárda tíz perc múlva megszerezte harmadik gólját, amellyel el is döntötte a három pont sorsát. 

– Az első félidőben, bár nem játszottunk jól, de kontrolláltuk a mérkőzést, sokat birtokoltuk a labdát és helyzeteket is sikerült kialakítanunk a visszahúzódó ellenféllel szemben. A második félidőt nehéz értékelni, mi sose voltunk egy durva, tiszteletlen csapat, sárga lapot is alig kapunk, azt hiszem ezen a mérkőzésen se szolgáltunk rá – értékelt Dürgő Péter. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U14-es csapata a tabella nyolcadik helyéről várja az éllovas UTE elleni hazai fordulót. 

Békéscsaba 1912 Előre SE – Illés Akadémia-Haladás

MLSZ Országos U16 Alap csoport 11. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – Illés Akadémia-Haladás

0-1 (0-0)

Időpont: 2022. november 26. (szombat) 10:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Gólszerző: Palkó Áron (81. perc).

Sárga lapok: Molnár Márkó Gábor (41. perc), Palkó Áron (43. perc).

Jegyzőkönyv

 

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ Országos U16 Alap csoport 10. forduló

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre SE

1-1 (1-1)

Időpont: 2022. november 12. (szombat) 10:00 óra

Helyszín: Szeged, Szent Gellért Fórum

Gólszerző: Vörös Barnabás (15. perc), Kis Csongor (25. perc).

Sárga lapok: Oláh Roland (40. perc), Susánszky Richárd (42. perc), Homoki Lóránt (49. perc), Nagy Máté (61. perc), Jass Nándor (69. perc), Bezzeg Ferenc (89. perc), Tóth Patrik (93. perc).

Jegyzőkönyv

 

Békéscsaba 1912 Előre SE – MOL Fehérvár FC

MLSZ Országos U16 Alap csoport 9. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – MOL Fehérvár FC

0-4 (0-1)

Időpont: 2022. november 4. (péntek) 14:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Gólszerzők: Borsi Péter (24. perc), Regenyei Gergő (50. perc), Nagy Dániel (69. perc), Gueth Patrik (79. perc).

Sárga lapok: Benyovszki Ádám Bálint (43. perc), Lieber Károly Mihály (53. perc), Virágh Milán Ferenc (67. perc).

Jegyzőkönyv

 

ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ Országos U16 Alap csoport 8. forduló

ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre SE

0-2 (0-0)

Időpont: 2022. október 29. (szombat) 14:00 óra

Helyszín: Zalaegerszeg, ZTE Aréna

Gólszerző: Oláh Roland (53. és 76. perc).

Jegyzőkönyv