Hírek

Hazai pályán zárta az országos tornasorozatot az U11-es csapat

A Békéscsaba 1912 Előre SE U11-es csapat az MLSZ országos tornasorozatának záró fordulóján lépett pályára a 4-es Honvéd utcai komplexumban. A lila-fehér gárda a Kisvárda, a UTA Arad és a KK-válogatott csapataival nézett farkasszemet. 

Szeverényi Péter a tornáról elmondta, csapatának hétvégi célja a kontrajáték lejátszása és ismét a támadás súlypontjának áthelyezése, ennek gyakorlása volt legfőképpen.  

– Ezen a hétvégén magunkhoz képest nagyon sok hibával játszottunk, mind technikai és taktikai téren. Ez valahol várható is volt, hiszen szinte minden hétvégén maximálisan törekedtek a célok vissza adására, mentálisan kicsit elfáradtunk az utolsó hivatalos fordulóra, még ha eredményekben nem is szerepeltünk rosszul – ismertette Szeverényi Péter. 

A csapat tagjai: Erdős Máté, Bálint Kristóf, Kinyó Kende, Borota Adrian, Ioannis Efthymiadis, Baranyi Gergő, Szalai Csanád, Nagy Levente, Vámos Botond, Mezei Miron, Kolarovszki Tamás

Az NB III.-as csapattal nézett szembe az U17-es együttes

 

Különleges meghívásnak tett eleget a Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es csapat május 23-án. A Dávid Zsolt és Szenti Zoltán vezette keret a már bajnok felnőtt együttessel vívott találkozót.

A korosztályos együttes Csató Sándor vezető meghívására érkezett a Kórház utcai stadionba, hogy a kupadöntőbe jutott akadémia keret, a már bajnok és a feljutásért hamarosan harcoló NB III.-as csapattal játsszon barátságos, de komoly hangvételű mérkőzést. A két csapat a derbi után is együtt maradt, egy kiadós kolbászos, szendvicses „uzsonnával” zárták a napot.

A rendhagyó találkozóról Bódi Gyöngyi készített felvételeket, ezekből választottunk ki néhányat. A galériát a közösségi oldalunkon lehet megtekinteni.

Bronzérem az U15-ös futsalbajnokságban

 

A Békéscsaba 1912 Előre SE csapatai a Békés Vármegyei U15-ös futsalbajnokság utolsó fordulójában, hazai pályán fogadták a mezőny tagjait május 23-án. A lila-fehér egyesület két kerettel rajtolt neki a bajnokágnak.

A Mazula Zoltán vezette együttesek közül a II. számú csapat állt a legjobban, a tabella második helyéről várhatta a záró etapot. A fehér mezben játszó gárda a Dévaványa SE és a Gyulai Amazonok ellen lépett pályára. A fiatal együttes mindkét riválisát komoly párharcra késztette, ám ez most nem volt elég, két vereségével pedig a bronzérmes pozícióban fejezte be az első alkalommal elindított sorozatot.

A lila mezben játszó I. számú együttes a Gyulai Amazonok és a OMTK-ULE 1913 csapataival nézett farkasszemet. A békéscsabai gárda nem tudta ugyan feltartóztatni ellenfeleit, de egy pillanatra sem feladva, megalkuvást nem tűrően játszotta le mérkőzéseit. A fiatal gárda a tabella ötödik helyen zárta a pontvadászatot.

A Békés Vármegyei  U15-ös futsalbajnokság első helyét a Gyulai Amazonok szerezték meg, a második helyre pedig a Dévaványai SE együttese lépett. Az érmeket Tóth Márton, az MLSZ Békés Vármegyei Igazgatóságának koordinátora adta át a csapatoknak.

Gratulálunk minden résztvevőnek! Gratulálunk csapatainknak!

Korosztályos derbi a 4-es Honvéd utcában

 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U13-as csapata tegnap délután a régiós KK-válogatottal játszott edzőmérkőzést.

A korosztályos labdarúgók magas színvonalú csatájáról mutatunk néhány képet. A galéria a közösségi oldalunkon nézhető meg.

Gyere ki a meccsre! – A Békéscsaba 1912 Előre SE csapatainak hazai és idegenbeli mérkőzései (21. játékhét)

A Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos labdarúgócsapatai ismét bajnoki találkozókon léptek pályára, az idegenben szereplő együttesek mellett, az UP Centerben is pályára léptek a lila-fehér együttesek. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös leány csapata a tornasorozat utolsó állomásán látja vendégül a mezőny tagjait, az U13-es és az U12-es csapatok Kecskeméten lépnek pályára, az U19-es keret Újpesten zárja a bajnokságot, az U16-os keret zalagereszegi riválisát látja vendégül a 4-es Honvéd utcai komplexumban, az U15-ös gárda szigethalmi derbire utazik, az U12-es leány együttesek pedig Szegeden néznek szembe ellenfeleikkel. 

A kiskorosztályos csapatok hazai pályán rúgnak labdába az MLSZ tornasorozatának folytatásában.

A Békéscsaba UFC csapatai közül az U12-es és az U13-es keretek makói ellenfeleikkel néznek szembe a MÁV Sportpályáján, az U19-es gárda Gyulán vendégeskedik. 

Vasárnap a Bozsik-torna 4. tavaszi fesztiváljának résztvevői veszik birtokukba az UP Centert. 

A Békéscsaba 1912 Előre II. sorsdöntő találkozót vív a „városi derbin”. 

 

Békéscsaba 1912 Előre SE Leány U15 május 23., csütörtök U15-ös futsalbajnokság záróforduló 

KTE LA–Békéscsaba 1912 Előre SE U13 május 24., péntek  

KTE LA–Békéscsaba 1912 Előre SE U12 május 24., péntek  

UTE–Békéscsaba 1912 Előre SE U19 május 25., szombat 

Békéscsaba 1912 Előre SE U16–ZTE FC május 25., szombat 10 óra  

Szigethalom-SZBSE–Békéscsaba 1912 Előre SE U15 május 25., szombat 

UTE–Békéscsaba 1912 Előre SE U14 május 25., szombat  

Békéscsaba 1912 Előre SE Leány U12 május 25., szombat Régiós-bajnokság 5. forduló  

Békéscsaba UFC U12–Makó FC május 25., szombat 10 óra MÁV Sportpálya  

Békéscsaba UFC U13–Makó FC május 25., szombat 12 óra MÁV Sportpálya 

Békéscsaba 1912 Előre SE U11-U10-U9 MLSZ tornasorozat május 26., vasárnap 12 óra 

Gyulasport NKft.–Békéscsaba UFC U19 május 26., vasárnap  

Bozsik Grassroots 4. tavaszi fesztivál május 26., vasárnap 8.30 

Jamina SE–Békéscsaba 1912 Előre II. Vármegyei I-es labdarúgó-mérkőzés