Interjúk

Velünk történt

Jó úton halad a saját játékosok kinevelése

A Békéscsabai Labdarúgó Akadémia több elemből épül fel, számos területet fog össze a minőségi utánpótlásképzésért. Jakab Péterrel, az akadémia szakmai igazgatójával többek között erről is beszélgettek a Körös Hírcentrum stúdiójában.

Fotó: Körös Hírcentrum

Egy helyi specialitásként Békéscsabán összesen három klubról beszélhetünk – árulta el Jakab Péter. Az első, a felnőtt csapat a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt., akik jelenleg az NB II-ben játszanak. A Békéscsaba 1912 Sportegyesület jelöli lényegében az akadémiát. A harmadik a Békéscsaba UFC, amit pre-akadémiaként is emlegetnek házon belül. Nagyon pozitív az, hogy van egy felnőtt, igen jó színvonalon játszó kimenet, ami motivációt ad az akadémia fiataljainak is. Az UFC jelenleg azon gyerekek integrálását segíti, akik Békéscsaba 40-50 kilométeres körzetéből érkeznek, itt kaphatnak egy kicsit profibb képzést. Majd innen mehetnek tovább a labdarúgó akadémiára, majd akár a felnőtt keretbe.

Nagy hangsúlyt fektetnek arra a felnőtt csapatnál, hogy idővel be tudják építeni az akadémián tanított focistákat. A saját nevelésű játékosok aránya volt már 60-70 százalék is, jelenleg nagyjából 40-50 százalék. Nemrég szükség is volt a növendékekre, ugyanis a járványhelyzet miatt sok játékos kiesett a felnőtt keretből, ezáltal a kisebbek játéklehetőséghez juthattak.

Az utánpótlás-nevelést egy fordított piramis jellemzi sajnos. Vagyis a nagyobbak viszonylag sokan, a fiatalabbak viszonylag kevesen vannak. Ezen néhány évvel ezelőtt úgy kezdtek el javítani, hogy a klub kollégái körbejárták a helyi óvodákat, és felajánlották, hogy a korosztálynak megfelelően edzéseket tartanak. Emellett megtörtént a magyar labdarúgó utánpótlás felmérése, amely szintén azt mutatta, hogy ez a korosztály nagyobb figyelmet igényel. A Magyar Labdarúgó Szövetség kezdeményezésére két békéscsabai általános iskolával is együttműködnek, tömbösített testnevelésóra keretében az Előre utánpótlásközpontjában tudnak edzéseket tartani a diákoknak.

Arra vonatkozóan is vannak már terveik, hogy Békéscsabán kívül, más településen is szeretnének edzéseket tartani. Egyelőre Békés az elsődleges cél, hiszen a klub tulajdonosa, Barkász Sándor békési. Lokálpatriótaként ő és az egyesület is szeretne a városnak segíteni a labdarúgás területén. Korábban színvonalas focicsapat működött a városban, ezt is szeretnék visszaállítani.

A teljes interjú meghallgatható itt:

Kapcsolódó hivatkozás:

https://koroshircentrum.hu/2020/11/22/jakab-peter-a-sajat-jatekosok-kinevelese-jo-uton-halad/

Velünk történt

Dr. Kovács Mihály – a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület elnöke a 104 Rádió 1 közélet, kultúra, turizmus, sport magazin műsorában 2020. október 17-én (szombat) Oszlács Norbert szerkesztő-műsorvezető vendége volt.

Téma: nagyszabású projekt zajlik a labdarúgó akadémián, mik a részletei és jelenleg is folyamatban van egy úgynevezett Double Pass audit amit egy belga minősítő cég végez, amely alapján minősítik és sorolják be az akadémiát.

Boldog születésnapot, Jani bácsi!

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia és a Békéscsaba 1912 Előre masszőrje-fizioterapeutája Knyihár János, 2020. október 3-án ünnepli 60. születésnapját.

A soha vissza nem térő, jeles alkalom emlékére megkértük, hogy meséljen magáról és munkájáról.

Az akadémia és a klub nevében is boldog születésnapot, további jó egészséget és kitartást kívánunk!

Jelentős fejlesztések a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, továbbra is a terveknek megfelelő ütemben halad a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia új pályáinak kivitelezése, bár a túlságosan meleg időjárási körülmények miatt a vadonatúj élőfüves pálya füvesítése még nem lehetséges. A korszerűsítések, bővítések pillanatnyi állapotáról dr. Kovács Mihály, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia elnöke, valamint Jakab Péter akadémiavezető számol be videós összeállításunkban.

Hajrá Lilák!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: