MLSZ U-19 II. osztály 2019/2020. felkészülési mérkőzés
Békéscsaba Labdarúgó Akadémia – Szolnoki MÁV FC
3-0 (2-0)
Időpont: 2020. február 15. (szombat) 10:00 óra
Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia
Gólszerző: Bónus Marcell (2), Lázár Zsolt.
Láza János:– A felkészülés utolsó mérkőzését játszottuk a harmadosztály dél-keleti csoportjának éllovasa ellen. Mindkét csapat igyekezett labdabirtoklásból támadásokat építeni és saját területéről kezdeményezni. Az első félidőben a magas védekezésünk nem igazán működött, így a labdaszerzéseink inkább a középpályán, és a védekező harmadunkban valósultak meg. Ellenfelünk mélyebb védekezése teret adott támadásaink taktikai gyakorlásához, melyet a jövő héten várhatóan nagyobb nyomás alatt építhetünk Nyíregyházán.
Tíz konténerből álló újabb öltözőblokk készült el a centerpálya melletti területen. Ezzel a fejlesztéssel összesen 12 öltöző áll majd a csapatok rendelkezésére, az új blokkban 1 db irodával, 2 db szaniterrel és 4 db öltözővel bővültek a lehetőségeink.
Az építéssel egy időben a füves pályák kapui mögött lévő 4 db 36 méter hosszú labdafogó háló teljes cseréjére is sor került, hiszen az elmúlt 6-7 év alatt alaposan elhasználódtak.
Mindezeken kívül nagy erőkkel zajlik az új pályák építése is a lőtér udvarában, remélhetőleg az őszre elkészül egy nagyméretű füves és egy 40 x 60 méteres műfüves pálya.
Az Utánpótlás Központban tehát nem állt meg az élet, készülünk a csapatok fogadására, addig is mindenki vigyázzon magára!
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után 2020. február 6-án (csütörtök), hetvenkilencedik életévében elhunyt Baukó András (Tusi bácsi), a Békéscsaba 1912 Előre nyugalmazott masszőrje.
A Lilák gyúrója 52 éven keresztül szolgálta az Előrét és számtalan feledhetetlen siker részese, közreműködője volt. A 2015/2016-os szezon után nyugdíjba vonult, de amíg egészségi állapota engedte, továbbra is rendszeresen látogatta szeretett klubját. A 2017-es évben életműdíjjal is kitüntetett legenda legalább 1.500 alkalommal ült a kispadon és csak elvétve akadt olyan esemény, ahol ne tűnt volna fel jellegzetes alakja. Munkája elismeréseként egy időben a magyar ifjúsági válogatott mellett tevékenykedett, és több esetben más csabai klub sportolóinak is a segítségére volt, sporteseményeken vállalt segítő szerepet. Baukó András a lila-fehér egyesülettel átélte az aranykort, a ’80-as és ’90-es évek kiemelkedő eredményeit, de akkor is ott volt, amikor a sikerek elkerülték a viharsarki csapatot. Legalább 50 edzővel dolgozott együtt és több száz labdarúgó izmait dolgozta meg, segítette őket a mielőbbi felgyógyulásban. Klubhűsége, munkabírása és élete mindenki előtt példaértékű lehet.
Tusi bácsit a Békéscsaba 1912 Előre saját halottjának tekinti. Osztozunk a család gyászában, emlékét tisztelettel megőrizzük.
Ünnepélyes keretek között adták át a Békés Megyei Hírlap által életre hívott az év sportolója és év embere szavazás díjait hétfő délután a Csabagyöngye Kulturális Központban. Előbbi versengést negyvenharmadik, utóbbi megmérettetést tizenharmadik alkalommal szervezte meg a Békés Megyei Hírlap. Az elismerések a Békés Megyei Kormányhivatallal közösen rendezett gálán találtak gazdára.
– A nagy hagyományokkal rendelkező program üzenetértékkel bír. Üzeni, hogy tudjuk egymást értékelni, hogy tudunk örülni a másik sikereinek, hogy itt is lehet érvényesülni és hatni másokra – hangsúlyozta köszöntőjében Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. Mint mondta, azok az emberek, akik hétről hétre szerepelnek a Békés Megyei Hírlap hasábjain példát mutatnak nekünk és a fiataloknak egyaránt. – Bizonyítják, hogy itt vannak a gyökereink, hogy magyarul sírunk és nevetünk, magyarul álmodunk, és az álmainkból tudunk valóságot teremteni – húzta alá.
Pocsaji Richárd, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztőjének kérésére a jelenlévők egyperces néma felállással emlékeztek három, a közelmúltban elhunyt jeles békéscsabai sportemberre, Hajtman János vívóedzőre, Szabó Károlyra, a városi kézilabdasport több mint hat évtizeden át meghatározó egyéniségére és Baukó Andrásra, a Békéscsaba 1912 Előre nyugalmazott masszőrjére.
Pocsaji Richárd elmondta, a Hírlap és a Beol.hu hírportál nap mint nap beszámol a legfrissebb sporteseményekről, s mint hangsúlyozta, tavaly is bővelkedett sikerekben a megye. Kitért arra, hogy a megyei napilap immáron több mint négy évtizede minden esztendő elején díjazza azokat, akik az elmúlt időszakban a legjobb eredményeket érték el. Pocsaji Richárd a köszöntője végén Ernest Hemingway Nobel-díjas amerikai író gondolatait idézte, amely szerint: „A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.”
Ez követően fellépett ifj. Mahovics Tamás, a Belencéres Néptáncegyüttes szólistája, majd átadták Az év sportolója-díjakat. A program később a Fit Kid csapatának bemutatójával folytatódott, amely után Kálmán Tibor, Békés polgármestere invitálta a jövő évi gálára a jelenlévőket, ugyanis 2021-ben a megye névadó települése ad helyet a rendezvénynek. Ezután az év embere eredményhirdetése következett.
A Beol.hu közönségszavazásán leadott voksok alapján a tavalyi év csapata pedig a Békéscsabai 1912 Előre NB II-es labdarúgócsapata lett.
Békéscsaba Labdarúgó Akadémia (U17) – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia (U16)
4-2
Időpont: 2020. január 25. (szombat) 12:30 óra
Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion
Bár a kisebbeknél Cservenák kétszer is betalált, az U17-es csapat nyerte az egymás elleni felkészülési mérkőzést.
Marik László:– Jó iramú mérkőzést játszottunk az U17-es csapat ellen. Összességében jól oldottuk meg a letámadásokkal szembeni labdakihozatalt és a háromperces rövidzárlattól eltekintve, a hosszú indítások ellen is jól tudtunk védekezni. Mindkét játékrész második felében tudtunk jobban játszani, többször szépen és pontosan fociztunk. Sajnos időnként túlbonyolítottuk a szituációkat, ezért az eredményességben elmaradtunk. Több játékosunk is beteg, így a frissítési, változtatási lehetőségeink is mérsékeltek voltak.
Közösségi média