Négyből három

Négyből három mérkőzését megnyerte, ezzel ezüstérmet szerzett U12-es csapatunk a Békéscsabán megrendezett futsal döntőben.

Időpont: 2020. január 25. (szombat)

Helyszín: Békéscsaba

Eredmények: Gyulasport (U13) – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 1-4, Köröstarcsa (U13) – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 0-2, OMTK-ULE 1913 (U13) – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 1-2, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia (U13) – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia (U12) 5-0.

Nyéki Boldizsár: – Az első meccsen játszottunk a legjobban, ahol hátrányból sikerült szép gólokat szerezve fordítanunk. Ezután a Köröstarcsa ellen már nem tudtunk látványos focit mutatni, a küzdelem hozta meg az eredményességet. Ennek fő oka az volt, hogy a labda nélküli mozgásokat szinte egyáltalán nem tudtuk a pályára tenni, ennek pedig a támadásépítés látta kárát, és ez volt a jellemző a harmadik összecsapásra is. A mérkőzéseinken nagy volt a fizikális különbség az ellenfelek javára, hiszen egy évvel idősebbek között játszottunk, így a játékpercek előrehaladtával, folyamatosan esett vissza minőségben a játékunk. A döntő mérkőzésen az U13 csapatunk ellen büszkén jöhettünk le a pályáról, hiszen mindent kiadtunk magunkból. Gratulálok a srácoknak!

Döntetlen a felkészülési mérkőzésen

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba Labdarúgó Akadémia (U15) – Békéscsaba UFC (U17)

3-3 (0-0)

Időpont: 2020. január 25. (szombat)

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

A Selmeczi, Varga, Orvos, Komáromi, Pusztai, Rajsli, Mladonyiczki, Pusztai, Ilyés, Werle, Pálfi, Kovács összeállításban pályára lépő U15-ös együttesünk Kovács mesterhármasával 3-3 arányú döntetlent ért el a felkészülési mérkőzésen.

Kéri Roland: – Mind az első, mind a második félidőben uraltuk a játékot, mely a felkészülés ezen szakaszában jónak mondható. Természetesen több hibát is elkövettünk, de ettől függetlenül mindenképpen hasznos volt a találkozó. Mindenki megkapta a teljes mérkőzésterhelést, hiszen egy sérülés miatt még változtatási lehetőségünk sem volt.

Kapott gól nélkül győztek

U13-as együttesünk összesen 25 szerzett találattal és kapott gól nélkül nyerte meg a Békéscsabán megrendezett futsal döntőt.

Időpont: 2020. január 25. (szombat)

Helyszín: Békéscsaba

Eredmények: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia – Berényi Gyermek FC 5-0, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia – OMTK-ULE 1913 7-0, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia – Gyomaendrőd LA 8-0, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U12 5-0.

Balog Zsolt: – Szombaton a megyei futsal döntőben vettünk részt a csapat egy részével. Mi számítottunk a csoport esélyesének és könnyedén hoztuk is a három csoportmeccset, ahol jól játszottunk és sok gólt szerezve sikerült a döntőbe jutnunk. Ott pedig házi döntőt játszottunk a másik csoportot megnyerő U12-es csapatunk ellen. Itt egy jó iramú mérkőzés kerekedett a döntőből, ahol azért megmutatkozott a két csapat közötti korkülönbség, mert amíg erővel bírták a kisebbek jól küzdöttek, mi pedig kihasználva a fizikai erőnket és azt, hogy taktikailag és technikailag előrébb tartunk így magabiztosan nyertük meg a találkozót. Gratulálok a csapatnak nem csak a megyei döntőben nyújtott teljesítményéhez, hanem az első két fordulóhoz is, mert egyenletes, jó teljesítményt nyújtottak!

U11-es csapatunk hibátlanul teljesített

A megyei futsal döntőt hibátlanul teljesítette U11-es csapatunk.

Időpont: 2020. január 26. (vasárnap)

Helyszín: Orosháza

Eredmények: Jamina – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 1-11, Orosháza – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 1-3, Szarvas – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 0-6.

Kovács Tibor: – Többen betegség miatt hiányoztak, így a kisebb számú cserelehetőségünk miatt mindenkinek többet kellet vállalnia, ezt azonban mindenki teljes mértékben megoldotta. Tudtuk, hogy az Orosháza elleni mérkőzés lesz a legnehezebb, ami be is igazolódott. A meccs elején kapkodtunk, ezt ellenfelünk ki is használta és megszerezte a vezetést. Úgy vélem, hogy a gól még jól is jött, mert ettől kezdve bátrabban kezdtünk játszani és egy nagyszerű győzelmet arattunk. Mindenki kimagasló teljesítményt mutatott az egész torna folyamán. Gratulálok a srácoknak!

Futsal megyei döntő

Bronzérmes lett U10-es csapatunk a Futsal megyei döntőben.

Időpont: 2020. január 26. (vasárnap)

Helyszín: Orosháza

Eredmények: Köröstarcsa – Békéscsaba 1912 Előre SE 0-2, Szarvas – Békéscsaba 1912 Előre SE 3-0, OMTK II. – Békéscsaba 1912 Előre SE 0-3, OMTK I. – Békéscsaba 1912 Előre SE 0-0.

Szeverényi Péter: – A Köröstarcsa ellen nagyon agresszíven és okosan is játszottunk .Megérdemelten hoztuk a meccset és több gólt is lőhettünk volna. A Szarvas elleni mérkőzésen ismét előjöttek a mentális tényezők, a kapott gólok után nem nagyon tudtuk azt játszani amit igazán tudunk és kezdtünk fáradni is. Az OMTK második csapata ellen végig mi domináltunk, kellően összekaptuk magunkat és helyenként nagyon szépen játszottunk. A bronzéremért játszottunk az OMTK első csapata ellen és nagyon nagyot küzdöttek a srácok. Büszke vagyok a srácokra, hiszen a mutatott hozzáállás és teljesítmény mindenképpen elismerésreméltó.