Évzárás az akadémián

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia ünnepélyes záróvacsorával köszönte meg dolgozóinak egész éves, áldozatos és kitartó munkájukat.

A december 16-án este megtartott évzáró rendezvényen jelen volt a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. többségi tulajdonosa Barkász Sándor, dr. Kovács Mihály a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület elnöke, az akadémia és a Zrt. közvetlen vezetősége, valamint dr. Szigeti Béla önkormányzati képviselő Úr is.

Dr. Kovács Mihály elmondta, hogy továbbra is a leglényegesebb dolog az akadémia működésének fenntartásához a tulajdonosi, városi támogatás, valamint a társasági adóból származó bevételek. Utóbbival kapcsolatban vannak még tennivalók, így bár erre az évre befejeződött a munka, de 2020-ban újult erővel kell mindenkinek dolgoznia.

Visszaemlékezett, hogy tizenegy évvel ezelőtt mindössze egyetlen alkalmazott szerepelt a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia bérlistáján, mára viszont ez a szám 70 fölé nőtt. Az elmúlt több, mint egy évtized alatt 700 millió forintnál is nagyobb összegű infrastrukturális fejlesztés valósult meg és ez a folyamat természetesen tovább folytatódik. Beszámolt arról, hogy a 4-es Honvéd utcai bázison már elkezdődött és folyamatban van egy új, nagyméretű füves pálya kialakítása, valamint tervezés és megvalósítás alatt van a Tünde utcai műfüves pálya teljes megújítása is. Mivel az első és második csapat már a Kórház utcai új lelátó alatti létesítményeket használja, így az Előre Székházban felszabadult helyiségeket a Sportegyesület „örökölte”, melyek használatba vétele, felújítása és/vagy átalakítása is megvalósul az elkövetkezendő időszakban. Itt az öltözők felújítása mellett, egy úgynevezett klubszoba is kialakításra kerül, ahol a fiatalokkal megfelelő keretek között lehet majd foglalkozni. Szintén a távlati tervek között szerepel egy sport kollégium létrehozása, melyhez az erőforrásokat, valamint a többi sportszervezettel történő együttműködéseket még biztosítani szükséges.

Abszolút pozitív tendenciaként értékelte, hogy az első csapat játékosainak 52 százalékát saját, az akadémiáról felkerült labdarúgóink alkotják. Elsődleges feladatként határozta meg, hogy ezt az értéket tovább kell növelni, hiszen az utánpótlás nevelés egyetlen és vitathatatlan feladata csakis ez lehet. Nehéz és bonyolult dolognak tartja a tehetséges labdarúgók Békéscsabán tartását, hiszen a nagyobb és jelen pillanatban még több lehetőséggel bíró klubok aránylag könnyedén elcsábítják őket. Ennek mielőbbi megakadályozását hangsúlyozta és azt is, hogy ezen játékosoknak minél előbb, minél több lehetőséget kell kapniuk az első vagy második csapat keretében, hiszen csak akkor van esély arra, hogy professzionális szerződést köthessünk velük. Az idei évben három ilyen játékost sikerült adni, hiszen Bánfi Dominik, Pap Szabolcs és Kasik Ákos is profi szerződésekkel folytatja békéscsabai pályafutását.

Azt is kiemelte, hogy igen nehéz megfelelni az MLSZ által folyamatosan változtatott szabályozásoknak, de Békéscsabán egy igen erős akadémia működik, amit a sikeres Double Pass audit is igazol. Szerencsére minden téren fejlődés figyelhető meg, így a jövőkép garantáltnak tűnik!

Az edzőkhöz fordulva és megköszönve munkájukat elmondta, hogy szakmájuk az utóbbi időben nagyot változott, hiszen a szükséges és kötelező adminisztráció jóval nagyobb részben van már jelen, amit mindenképpen el kell végezni. Ehhez türelmet és kitartást kívánt, valamint gratulált az idei évben elért eredményekhez. Azt is szerencsésnek érzi, hogy több új, frissen végzett fiatal kolléga kapott lehetőséget az akadémián, akik új színt és aktivitást hoztak az egyesület életébe.

Az est hivatalos részében Barkász Sándor és Jakab Péter akadémia vezető is elmondta gondolatatait, valamint megköszönte az egész éves munkát, további sok sikert és kellemes ünnepeket  kívántak.

Könyvbemutató

Érdekes és izgalmas könyvbemutatóval egybekötött dedikálásra invitáljuk közönségünket és az érdeklődőket!

December 17-én (kedd) 13:00 órától Békéscsabán, a Csaba Centerben (Információs Pultnál) találkozhatnak Erdős Pállal és Székely Árpáddal, „A Tiszák Titkai I.” című könyv szerzőivel, akik a helyszínen dedikálják szerzeményüket. Az eseményen Uram János és Ilyés Tamás játékosaink is részt vesznek, így a nagyérdemű velük is találkozhat.

A kapcsolódási pont is egyszerű, hiszen a szerző és játékosaink is geszti származásúak, csakúgy mint a könyvben feldolgozott Tisza család. A könyv alcíme: „Egy család, amely két miniszterelnököt adott az országnak” is jelzi, hogy a Tisza család igen jelentős helyet tölt be Magyarország történelmében. A huszonöt év munkájával megalkotott mű mecénása többségi tulajdonosunk Barkász Sándor volt, aki a könyv megjelenéséhez is nagyban hozzájárult.

Részlet az előszóból:

„A borosjenői Tisza család 1760-ban kapta – más elvesztett birtokai helyett – kárpótlásként a Geszten és környékén lévő birtokokat. A család folyamatosan foglalta el helyét, először a vármegyei, majd az országos politikában. Az első legmagasabb funkciót betöltő tagja Tisza Kálmán volt, aki 15 évig töltötte be a miniszterelnöki tisztséget.

Geszten az emberek (volt cselédjei és hozzátartozóik, azoknak leszármazottjai) nagyon jó véleménnyel voltak róla. Ez késztette Erdős Pált arra, hogy geszti emberként jobban megismerje. Fáradtságot nem kímélve a számítógép jóvoltából elkezdte kutatni a Tisza család életét és tevékenységeiket.”

Szezonértékelés Jakab Péterrel

A 2019-es év értékelője Jakab Péter akadémia vezetőtől.

Témák: Double Pass audit, Pályaválasztási Vásár, A Futball Éjszakája, Király Gábor Békéscsabán, Utánpótlás toborzó, Mikulás program, Korosztályos csapatok és eredmények, Infrastrukturális fejlesztések.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/bcsla.hu/videos/2556665857764677/’ width=’680′]

Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre SE

Leány U-19 Kiemelt csoport 13. forduló

Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre SE

2-0 (2-0)

Időpont: 2019. december 07. (szombat) 13:00 óra

Helyszín: Budapest

Gólszerző: Csere Fabiána Anett (21. és 44. perc).

Jegyzőkönyv

Mikulás az Akadémián

Természetesen az idén sem maradhatott el december 6-án a Mikulás-buli a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

Felnőtt csapataink tagjai és a szakmai stáb is részt vett a közös foglalkozáson, ahol Burai Erik mikulásként, Bán Benedek pedig krampuszként is debütált. Az ifjú akadémisták télapó csokoládét, valamint könyveket, az idényben legjobban teljesítők pedig okleveleket is kaptak. Az emlékezetes összejövetel közös focizással és fotózással telt, ahol labdarúgóink és akadémistáink egyaránt kitűnően érezték magukat.

Hajrá Lilák!

További fotók itt:
https://www.facebook.com/pg/bcsla.hu/photos/?tab=album&album_id=2860696240609172