Hazai győzelemmel folytatta az U14-es csapat

 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U14-es együttese a korosztályos pontvadászat hazai fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC gárdáját fogadta a 4-es Honvéd utcai arénában.  A lila-fehér gárda 4-0-ás győzelemmel folytatta a bajnokságot, ezzel három pontnyi távolságra közelített meg a tabella negyedik helyén álló riválisát. 

Bővebb anyagunkkal hamarosan jelentkezünk!

Az éllovast is legyőzte az U15-ös együttes

 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata a korosztályos bajnokság soros fordulójában a DEAC együttesét látta vendégül a 4-es Honvéd utcai komplexumban. A dobogón álló lila-fehér gárda 3-1-es arányban legyőzte az éllovasként érkező debreceni ellenfelét.  

Bővebb összefoglalóval később jelentkezünk!  

Gyere ki a meccsre! – A Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos együtteseinek hazai mérkőzései

A Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos labdarúgócsapatai ismét bajnoki találkozókon lépnek pályára, az idegenben szereplő együttesek mellett, az UP Centerben is pályára lépnek a lila-fehér együttesek. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata a DEAC együttesét látja vendégül, az U14-es gárda mezőkövesdi ellenfelével néz szembe, az U19-es keret pedig szombathelyi riválisát várja a 4-es Honvéd utcába. Az U13-es és az U12-es csapat a Honvéd MFA otthonában lép pályára, az U17-es és az U16-os gárda a Kelen SC korosztályos együtteseihez látogat, az U16-osa leány gárda a SZEOL SC keretével vív párharcot. 

A Békéscsaba UFC csapatai közül az U17-es gárda a Kórház utcában csap össze kiskunfélegyházi ellenfelével, az U12-es együttes a DAFC alakulatával találkozik, az U19-es keret pedig a szegedi arénában rúg labdába. 

A Békéscsaba 1912 Előre II. vármegyei kerete gyomaendrődi riválisát fogadja az UP Centerben. 

A 4-es honvéd utcai komplexum pénteken a Békéscsaba UFC U10-es és U11-es tavaszi kiválasztó táborának ad otthont. 

 

Békéscsaba 1912 Előre SE U15–DEAC március 29., péntek 11 óra 

Békéscsaba 1912 Előre SE U14–Mezőkövesd Zsóry FC március 29., péntek 13 óra  

Békéscsaba 1912 Előre SE U19–Szombathelyi Haladás VSE március 29., péntek 15 óra  

Honvéd MFA–Békéscsaba 1912 Előre SE U13 március 29., péntek 

Honvéd MFA–Békéscsaba 1912 Előre SE U12 március 29., péntek  

Békéscsaba UFC U10/U11 március 29., péntek Tavaszi tábor 

Kelen SC–Békéscsaba 1912 Előre SE U17 március 30., szombat  

Kelen SC–Békéscsaba 1912 Előre SE U16 március 30., szombat 

SZEOL SC–Békéscsaba 1912 Előre SE Leány U16 március 30., szombat 

Békéscsaba UFC U17–Kiskunfélegyháza március 30., szombat 10 óra Kórház u. 

DAFC–Békéscsaba UFC U12 március 30., szombat 

SZEOL SC–Békéscsaba UFC U19 március 31. vasárnap 

Békéscsaba 1912 Előre II. március 31., vasárnap 16 óra 

Megkezdődtek a fedett csarnok építési munkálatai

Megkezdődtek a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia fedett csarnokának építkezési munkálatai, amelynek köszönhetően ismét bővül a 4-es Honvéd utcai utánpótlás centrum infrastruktúrája. A fedett csarnokban a korosztályos labdarúgócsapatok télen is kiváló körülmények között készülhetnek megmérettetéseikre.

Debrecenben focizott kiválóan az U9-es csapat

 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U9-es csapata az MLSZ Országos bajnokság 2. fordulóján lépett pályára Debrecenben. A lila-fehér gárda a DEAC, a DVSC Labdarúgó Akadémia, a BVSC és Budapest Honvéd együtteseivel találkozott. 

Lukács László, a csapat edzője elmondta, csapatának ez volt a legjobb hétvégéje, az összes meccsen magas szinten kiegyensúlyozottan teljesített, jó volt nézni a csapat játékát. 

– A labdakihozatalaink az egész torna során nagyon jól működtek, a kapusaim nagyon magabiztosak és pontosak voltak lábbal, szinte hiba nélkül tették a dolgukat. Egyénileg rengeteg párharcot nyertünk, folyamatosan kezdeményezően léptünk fel. A jó labdakihozatalainknak köszönhetően rengeteg mélységi labdavezetésünk volt, aminek következtében sok létszámfölényes szituáció alakult ki a torna során, ezeket a szituációkat pedig szinte mindig lövéssel tudtuk befejezni, lezárni. A labda nélküli mozgásunk nagyon jó volt, a labdakihozatal után több esetben is jól tudtunk labdát felvenni az ellenfél két támadója mögött. A területet is jól szűkítettük , jól zártuk a kapunk felé vezető utat – ismertette. 

A csapat tagjai: Babik Zsombor Nimród, Baráth Benett, Kohut Noel Kornél, Molnár Zsombor, Pásztori Dominik, Sipaki Noel, Szabó Nimród Benjamin, Timár Alex és Varga Dániel. 

– Egyénileg mindenki hozta a tőle elvárható szintet , csapatként szinte minden működött amit kitaláltam. Örülök , hogy A szintű akadémiai csapatokkal is találkoztunk. Jó formában van a csapat, ezt a szintet kellene fenntartani, sőt fokozni. Örülök , hogy ennek a csapatnak én lehetek az edzője , nagyon pozitív napot tudtunk zárni, mérhetetlenül büszke voltam a fiúkra – értékelt Lukács László.