Mátészalkán is győzni tudott az U15-ös gárda

 

Mátészalkai MTK–Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 0-4 (0-1) 

Az U15-ös labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata a Mátészalkai MTK együtteséhez utazott március 24-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Babecz, Boldis (Milák), Barta, Varga (Krasznai), Szeles, Zsilinszki, Závoda, Molcsán, Győrfi, Urbán (Nagy), Dudaszeg (Horváth). Edző: Kéri Roland és Fehér Zsolt. 

A lila-fehér gárda az előző fordulóban legyőzte tarpai, közvetlen riválisát, így a tabella harmadik helyéről várhatta a találkozót. A soros találkozó résztvevői ősszel is megmérkőztek egymással, akkor 6-1-es békéscsabai siker született. 

Kéri Roland elmondta, a csapata jó előjelekkel indult útnak a mérkőzésre, ám ez veszélyforrás is volt egyben. 

–A mérkőzés is így indult, kissé könnyelműen vette a csapat a mérkőzést, hiába volt a figyelmeztetés részünkről. Az első 15 percben jól kezdett az ellenfél, ha óriási helyzetek nem is, de hazai fölény mindenképpen volt. Ezt követően az irányítást átvettük és kezdtünk jól játszani, de jött egy érthetetlen kiállítás és létszámhátrányba kerültünk. A játék lényegében nem változott, egy pontrúgást követően Molcsán találatával előnybe is kerültünk riválisunkkal szemben.  

A második játékrészben az ellenfél kontráira kellett figyelni, de a mérkőzés képe ekkor sem változott. Győrfi révén egy szép lövést követően megszereztük a második találatot, ami lényegében el is döntötte a mérkőzést. A folytatásban kiállítások hoztak változást a mérkőzésben, ami által a fölényünk nem csak létszámban jelent meg, hanem a játékban is fokozódott. A végjátékban Nagy és Horváth góljai jelentették a végeredményt – ismertette Kéri Roland. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata a tabella harmadik helyéről várhatja a rangadónak ígérkező, éllovas DEAC elleni hazai találkozót. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE együtteseinek 12. heti eredményei

A Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos labdarúgócsapatai újra bajnoki találkozókon léptek pályára, az idegenben szereplő együttesek mellett, az UP Centerben is pályára lépnek a lila-fehér együttesek. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U19-es csapata Székesfehérváron lépett pályára, az U17-es gárda kupamérkőzésen fogadta fővárosi ellenfelét, az U16-os keret paksi riválisával nézett szembe, az U15-ös gárda Mátészalkán vendégeskedett, az U14-es együttes a Sajóvölgye Focisuli vendégeként rúgott labdába, az U12-es és az U13-es együttesek szegedi ellenfelükkel találkoztak a 4-es Honvéd utcában. 

A női csapatok közül az U16-os gárda balástyai ellenfelét várta az UP Centerbe, az U19-es gárda Tiszakécskére utazott. 

A Békéscsaba 1912 Előre vármegyei gárdája a Jamina SE együttesével találkozott. 

 

Eredmények: 

Főnix Gold FC–Békéscsaba 1912 Előre SE U19 5-0 (3-0) 

Békéscsaba 1912 Előre SE U17–Vasas Kubala Akadémia 1-0 (1-0) 

Békéscsaba 1912 Előre SE U16–Paksi FC Kft. 0-2 (0-0) 

Mátészalkai MTK–Békéscsaba 1912 Előre SE U15 0-4 (0-1) 

Sajóvölgye Focisuli–Békéscsaba 1912 Előre SE U14 1-2 (0-1) 

Békéscsaba 1912 Előre SE U12–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2-2 

Békéscsaba 1912 Előre SE U13–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-3 

Békéscsaba 1912 Előre SE Leány U16–KSE Balástya 7-1 (2-1) 

Tiszakécske VSE–Békéscsaba 1912 Előre SE Leány U19 2-1 (1-0) 

Békéscsaba 1912 Előre II.–Jamina SE 1-0 (1-0) 

A legjobb négy között a kupában a csabaiak U17-es csapata – Behir.hu

 

A Békéscsaba U17-es csapata a Vasas Kubala Akadémia együttesét látta vendégül szombaton, a korosztályos Magyar Kupa-sorozat negyeddöntőjében. A lila-fehér gárda Dávid Kende góljával már az első játékrészben megszerezte a vezetést, majd fegyelmezett játékának köszönhetően 1-0-s győzelmet ünnepelhetett – olvasható a Behir.hu oldalon.

Mint írják, Dávid Zsolt és Szenti Zoltán együttese két győzelemmel a tarsolyában várhatta a kupasorozat folytatását. A lila-fehér gárda az első körben a Várda Labdarúgó Akadémiát ejtette ki, majd diósgyőri riválisát búcsúztatva ért a legjobb nyolc közé. A békéscsabai keret ezúttal Belvon Attila, a csabaiak korábbi kiváló játékosa által vezetett Vasas Kubala Akadémia csapatát fogadta a 4-es Honvéd utcai komplexumban.

A teljes cikk itt olvasható.

Idegenben győzött az U14-es csapat

Sajóvölgye Focisuli–Békéscsaba 1912 Előre SE 1-2 (0-1) 

Az U14-es labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos csapata a Sajóvölgye Focisuli együtteséhez utazott március 24-én. A lila-fehér gárda a győzelemmel zárkózik a tabella élbolyához.  

Békéscsaba 1912 Előre SE: Benkő, Balla (Kőnig), Kovács, Benyovszki, Fülöp, Rotár, Rucz (Rózsavölgyi), Bozsányi, Csernyeczki, Bodnár, Tóth. Edző: Dürgő Péter

A lila-fehér gárda az előző körben megmutatta oroszlánkörmeit, amikor 3-3-as, értékes döntetlent játszott az éllovas együttessel. A békéscsabai keret a a soros fordulóban a tabella hatodik helyéről várta aktuális ellenfelét. 

A vendégcsapat átmentette lendületét a múcsonyi fordulóra, Rotár már az 5. minutumban megszerezte a vezetést csapatának. A fordulás után a hazai gárda kiegyenlítette a találkozó állását, ám a lila-fehér keret Rotár második góljával a győzelemért járó pontokkal utazhatott haza. 

– Az elmúlt héthez hasonlóan, dicsérni tudom a srácokat, fegyelmezetten játszottak, próbálták maximálisan betartani, amit a meccs előtt elterveztünk és agresszívan, nagyon jó mentalitással álltak bele a meccsbe – értékelt Dürgő Péter. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U14-es csapata a folytatásban hazai pályán fogadja a Mezőkövesd Zsóry FC együttesét. 

A legjobb négy csapat között a kupában az U17-es csapat

 

Békéscsaba 1912 Előre SE–Vasas Kubala Akadémia 1-0 (1-0) 

A Magyar Kupa negyeddöntőjében a Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es csapata a Vasas Kubala Akadémia együttesét látta vendégül március 23-án. A korosztályos lila-fehér gárda Dávid Kende góljával már az első játékrészben megszerezte a vezetést, majd fegyelmezett játékának köszönhetően 1-0-ás győzelmet ünnepelhetett.  

Békéscsaba 1912 Előre SE: Tóth, Anda, Avramucz, Göblyös, Sinka, Molnár, Giczey (Kerekes), Jass (Nagy Z.), Dávid, Tompa, Bagaméri (Nagy M.). Csere: Antal, Homoki, Gulácsi. Edző: Dávid Zsolt és Szenti Zoltán.  

Dávid Zsolt és Szenti Zoltán együttese két győzelemmel a tarsoláyban várhatta a kupasorozat folytataását. A lila-fehér gárda az első körben a Várda labdarúgó Akadémát ejtette ki a sorozatból, majd diósgyőri riválisát búcsúztatva ért a legjobb nyolc csapata közé.A békéscsabai keret ezúttal a Belvon Attila vezette Vasas Kubala Akadémia csapatát fogadta a 4-es Honvéd utcai komplexumban. 

A Dávid Zsolt a találkozóról elmondta, csapata jobb képességű ellenfelet fogadott ebben a fordulóban, így tisztában volt azzal, hogy minőségi játékra képes labdabirtoklásban, erre próbált a keret megfelelő ellenlépést kidolgozni. 

– Fontos volt a mérkőzésen, hogy minél távolabb a  kapunktól birtokolják a labdát, ezért a középső zónában már nyomást próbáltunk helyezni a labdás játékosra. Fokozottan kértem a srácoktól a pálya belső területeinek a védelmét. Komoly összhang és nagy teherbírású játékosok kellenek, hogy ez meg tudjon valósulni, de nekünk pont ilyen srácaink vannak, akik remek mentalitással rendelkeznek – tette hozzá. 

A két rivális nem sokat teketóriázott, azonnal mindkét oldalról érkeztek a támadások. A hazai gárda kontrákkal igyekezett a vendégek védelme mögé kerülni, amely több igencsak ígéretes helyzetet is eredményezett. A vendégcsapat is igyekezett kihasználni erősségeit, amelyekből oda is értek a békéscsabai kapu elé, de azokat a remekül teljesítő védelem rendre hatástalanítani tudta. 

Az amúgy is komoly tempó a 37. percben váltott hevesebbé, amikor Dávid Kende talált a fővárosi kapuba. A budapesti gárda azonnal megpróbálta visszabillenteni a mérkőzés egyensúlyát, ám szurkolókkal teli lelátó által hajtott hazai keret fegyelmezett játékkal állta útját a vendégcsapat támadásainak. 

A vendégek a mezőny játékban jobbak voltak nálunk, de a labdaszerzéseink után tudatosan  támadtuk a mögöttük lévő területeket, ezek a gyors kontrák pedig minden estben veszélyesek voltak az ellenfél kapujára. Fontosnak éreztem, hogy azok a stílusjegyek amik jellemzik a csapatainkat, mint például a letámadás, azt félidőnként háromszor-négyszer sikerült megvalósítani a srácoknak, ezért gratuláció jár nekik. Igazi kupamérkőzés és remek hangulat volt, amit nagyon élveztek a játékosok és ma is mindent megtettek , hogy tovább élvezzük ezt a kalandot – ismertette Dávid Zsolt. 

A két rivális a hosszabbítás utolsó másodpercéig komoly csatát vívott egymással, ám a hazai gárda ismét egygólos mérkőzésen csikarta ki a továbbjutást nevesebb ellenfele ellen. 

– Nagyszerű ellenfelet sikerült hazai pályán két vállra fektetni, a srácok szíve ott volt a pályán, ami felénk billentette mérleg nyelvtét és szuper teljesítménnyel hálálták meg, hogy ilyen sokan kilátogattak a mérkőzésünkre – nyilatkozta Dávid Zsolt. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es csapata a kupasorozat legjobb négy csapat között várhatja a további találkozókat és a sorsolást.