ímkézett bejegyzés

Egy kupameccs belülről

Akit az angol egyszerűen „ballboy”-nak („labdafiúnak”) – vagy újabban „ballgirl”-nek, azaz „labdalánynak” nevez –, őt magyarul „labdaszedőgyereknek” hívjuk, igazán trendi módon, de évtizedek óta nemileg semleges megoldással. Az elnevezés azokra a 12 év körüli srácokra (és ritkán lányokra) vonatkozik, akik a mérkőzésen visszadobják az oldal- vagy alapvonalon túlra guruló, pattanó labdát, illetve a tartaléklabdát bedobják helyette, amíg egy társuk elszalad érte. Az angol elnevezés amúgy a futballnál is régebb etikettel büszkélkedő teniszből való, Wimbledonban például a kezdetektől ugyanannak az árvaháznak a gyermekei a labdaszedők, a magyar futballhagyományban pedig a serdülő- (úttörő-) csapat arra érdemes játékosait érte a megtiszteltetés, hogy „labdát szedhetnek” a nagyok meccsén.

A Békéscsaba 1912 Előre hagyományai és szokásai szerint a labdaszedők feladatait rendre a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia növendékei végzik, és így volt ez 2022. február 9-én, a Gyirmót FC Győr elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésen is. Higgyék el, nem is olyan egyszerű feladat ez, mint amilyennek látszik. Kilencven vagy adott esetben százhúsz percen keresztül éberen figyelni kell, be kell tartani minden szabályt és előírást, protokollt, a forgatókönyv szerint szükséges bevonulni, elhelyezkedni, a lehető leggyorsabban kell reagálni, hogy a játék folyamatossága megmaradjon és persze az sem mindegy ki-hova áll (nehogy eltakarjanak egy-egy kötelezően kihelyezett táblát, molinót), erre külön is figyelni szükséges. Első csapatunk legutolsó hazai mérkőzésén Balog Zsolt neveltjei, a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület U15-ös csapatának tagjai látták el a labdaszedők feladatait és természetesen segédkeztek a mérkőzés utáni elpakolásban, úgyhogy igazán precízen, mintaszerűen dolgoztak.

Bízunk benne, hogy egy-egy hasonló sikerben való bármilyen apró részvétel és az, hogy közvetlen közelről láthatták, érezhették a mérkőzés minden rezdülését, feszültségét nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egyszer belőlük is sikeres játékos válhasson, de az biztos, ezt az élményt sosem fogják elfelejteni!

Köszönjük a srácok segítségét, akik nagyban hozzájárultak a sikerhez és természetesen a jövőben is számítunk Rátok!

Hajrá Lilák!

Hosszabbítás 18. rész

Leány toborzó nap

Gyere focizni, sportolj rendszeresen!

Labdarúgó toborzó nap a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia szervezésében 2022. január 22-én (szombaton) 10:00 és 11:30 óra között.

Helyszín: Mester Klub

Cím: 5600 Békéscsaba, Mester u. 14.

BELÉPÉS CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL! A SZÁJAT ÉS ORROT ELTAKARÓ MASZK HASZNÁLATA A LÉTESÍTMÉNYEN BELÜL KÖTELEZŐ.

Valósítsd meg az álmaidat Békéscsaba legnagyobb sportklubjánál, ahol garantáltan jó közösség, nagyszerű hangulat és kiváló képzés vár – legyen szó akár az örömfociról, akár a topfutballról. A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia Tehetségközpontként Leány utánpótlás szekciójába várja az új jelentkezőket korosztályos csapataiba, melyek Békéscsabán a 4-es Honvéd utcai utánpótlás központban, kiváló körülmények között edzenek.

Érdeklődni:
Bencsik Éva +36305064202.

Szeretettel várjuk a focizni szerető lányok, hölgyek jelentkezését 6 éves kortól felső korhatár nélkül, akik 2022. január 22-én (szombaton) kötetlenül kipróbálhatják ki a labdarúgást és megismerhetik csapatainkat is. Sportfelszerelést, aláöltözetet, vizet mindenki hozzon magával!

Gyere, vár az Előre-család! Hajrá Lilák!

Csatlakozz az eseményhez Facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/4680781581970727

Naptár 2022.

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 2022. évi falinaptára megrendelhető a kolorprintkft(at)gmail.com e-mail címen vagy a +36 30 278 9637-es telefonszámon.

Ár: 3.000,- Ft (bruttó) / darab

Méret: A/3