ímkézett bejegyzés

Feljutott az U15

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Mi lehet a titok?

Évről-évre, szezonról-szezonra a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia egyik legjobban teljesítő korosztálya a tizenöt év alatti. A Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület U15-ös csapata két fordulóval a bajnoki szezon vége előtt, gyakorlatilag bajnok lett!

u15_elore_2021_2022

Az MLSZ Regionális U15 Kiemelt Keleti csoportjában vitézkedő együttes már a téli szünetben is a táblázat élén végzett, bár akkor még szorosan – csupán két pont lemaradással – a nyomukban loholt a fővárosi, XVIII. kerületi Gloriett Sportegyesület. Mivel a 26 fordulós bajnokságból mindössze két felvonás maradt és az Előre hat ponttal vezet a rivális előtt plusz 110-es gólaránnyal a birtokában, így elméletben kijelenthető, hogy fiataljaink már nyakukban érezhetik az aranyérmet. A szinte hibátlan mérleg méltán adhat okot az ünneplésre, hiszen 21 győzelemmel, 3 döntetlennel és vereség nélkül teljesítették eddig az idényt, ezzel pedig 66 bajnoki pontot gyűjtöttek.

Ez a korcsoport hagyományosan az egyik legfogékonyabb és igen motivált, bár ebben természetesen igen nagy szerepe van Balog Zsolt mesternek is, aki ugyan a Békéscsaba 1912 Előre első csapatánál is fontos szerephez jutott az utóbbi időben, de neveltjeit természetesen nem hagyta magára és fáradtságot, energiát nem kímélve továbbra is tréningezi és vezeti őket. A mezőny ugyan a vártnál szerényebben teljesített, hiszen több nagymúltú klub utánpótlás csapata is indult a bajnokságban, azonban a két bajnoki címért harcban állt csapat némileg kilógott felfelé. Mindenképpen ki kell emelnünk, hiszen a számok magukért beszélnek, hogy a góllövő-lista első tíz helyezettje közül hármat a Békéscsaba delegál: 1. Dávid Kende (41 gól), 6. ifj. Igricz Mihály (20 gól), 10. Vörös Barnabás (10 gól).

Balog Zsolt: − Úgy kezdtük a bajnokságot, hogy mindenképpen szeretnénk osztályt váltani, hiszen a tavalyi sikertelenség gyakorlatilag egyetlen mérkőzésen múlott, most pedig nem szerettük volna a véletlenre bízni. Bár ebben az idényben még nehezebb a dolgunk, hiszen egy rájátszás szükséges ahhoz, hogy gyerekek egy színvonalasabb bajnokságban tudjanak majd jövőre játszani. Az idei bajnoksággal az volt a legnagyobb problémánk, hogy a vártnál gyengébb minőségű mérkőzéseket kellett hétről-hétre teljesítenünk, hiába alakította át az MLSZ ezt a bajnoki rendszert is. Ennek úgy próbálunk elébe menni, hogy megfelelő színvonalú edzőmérkőzésekkel készülünk majd a végső megmérettetésre. A csapatnak természetesen gratulálok az eddigi teljesítményéhez, de nyilván szeretnénk feltenni az í-re a pontot, hiszen előttünk áll még június 4-én és 8-án az oda-visszavágós csata.

Gratulálunk a nagyszerű teljesítményhez és további sikeres pályafutást, sérülésmentes szezonokat kívánunk a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Jó úton a magasabb osztály felé

Egy fordulóval az őszi zárás előtt jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a Keleti csoport regionális U15-ös bajnokságát a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia csapata.

Egy évvel ezelőtt ennek a korosztálynak nem sikerült az alapszakaszból a kiemelt országos bajnokságba feljutni, idén azonban már nem szeretnék elszalasztani ezt a lehetőséget, ki akarják vívni előbb a rájátszás lehetőségét, melynek során a Nyugati csoport bajnokával találkoznak majd. A jelentős élvonalbeli játékosmúlttal rendelkező Balog Zsolt edző elmondta, hogy az eddigi 12 őszi bajnoki mérkőzésből tizenegyet megnyerő, egy döntetlent jegyző csapatából külön nem szeretne senki név szerint kiemelni.

– Azért sem, mert az eddigi eredményeket csapatként érték el a fiúk – mondta a 43 esztendős szakember.

– Szeretném, hogy mindenki egyénileg is fejlődni tudjon, de elsősorban csapatban gondolkozunk, a csapatért kell tenni, arra figyelni.

Balog Zsolttól megtudtuk, korosztályos csapatukban nagy változások történtek a nyáron, Zahorán Dávid a Puskás Akadémia, az U15-ös válogatottba is bekerülő védő, Csikós Márk az MTK csapatához távozott.

– Voltak érkezők, ám akadt, aki vissza is ment az egyesületéhez. A Békéscsaba UFC-től Szabó Bence került hozzánk, ám porcsérülése miatt csak most tudja újra felépíteni magát, míg a Szentesről érkező Homoki Lóránt csuklóműtéten esett át – beszélt a változásokról Balog Zsolt. Mint mondja, azért is szeretnének feljebb lépni, mert az a bajnokság erősebb, nem csak két-három igazán kiélezett mérkőzést vívnak, hanem mindegyiken meg kell izzadni.

– A tél folyamán szeretnének erősíteni, ám ez nem lesz egyszerű, hiszen a környéken nincs sok olyan 2007-es születésű játékos, aki komoly erősítést jelenthetne.

Balog Zsolttól megkérdeztük, hogy a játékosok jövője szempontjából mire kaphatnak már választ a fiatal futballisták és edzőik?

– Az már ekkor eldől, hogy kiből nem lesz élvonalbeli futballista. A tehetségeket látjuk, rajtuk fog múlni, hogy miként tudnak előrébb lépni. A fő szempont, hogy a munkából mennyit és milyen minőségben végeznek el. Ehhez persze kellünk mi szakemberek is, hiszen nem mindegy, hogy milyen képzést kap egy ilyen korú játékos, mit-mikor tanul meg – tette hozzá a békéscsabai tréner, aki elárulta, figyelemmel kíséri a kezei alól kikerülő, más nagy fővárosi és vidéki egyesületekhez igazoló labdarúgókat.

– A kapus U15-ös válogatott Bozó Mirkó Tibor a Puskás Akadémiához, az MTK-t választó szintén nagyon tehetséges Purzsa Xavérhoz hasonlóan tavaly igazolt el, Zahorán Dávidékhoz hasonlóan mindegyik játékos sorsát figyelem és szurkolok nekik, hogy teljesedjenek ki. Azt is remélem, hogy a kezeink alatt pallérozódó talentumok közül ki tudunk nevelni olyan fiatalokat, akik a Békéscsaba 1912 Előre felnőtt csapatában és akár a válogatottban is viszontlátunk majd.

Indulnak az utánpótlás bajnokságok

Cél: az első osztály

Az MLSZ U14 II. osztály Dél-Keleti csoportjában vitézkedő együttesünk edzésén jártunk. Balog Zsolt neveltjei szinte hibátlan mérleggel, toronymagasan vezetik a bajnoki táblázatot és az eddig lejátszott 13 forduló alatt szerzett 11 győzelem, valamint 156 (!) rúgott gól mindenképpen jó alapot adhat a tavaszi folytatásra.

Hajrá Lilák!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: