ímkézett bejegyzés

U16-os együttesünk a C-csoport élén végezne

Kéri Roland növendékei ősszel az MLSZ Országos Alap Csoport hatodik helyén végeztek, így tavasszal a C-csoportban folytatják a korosztályos bajnokságot. A téli felkészülés folyamán mindent megtettek azért, hogy az új évben minél jobb eredménnyel, lehetőség szerint akár a táblázat élén végezzenek, és a nyolctagú bajnokságban jelenleg két lejátszott mérkőzés után, egy győzelem és egy döntetlen birtokában a tabella bronzérmes pozíciójából folytatják.

Hajrá Lilák!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

A végéhez közeledik a felkészülés

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia utánpótlás csapatai számára gyakorlatilag néhány nap maradt, hogy elvégezzék a felkészülési időszakra tervezett, hátralévő feladatokat, hiszen korosztályos csapataink már 2021. február 5-én folytatják a 2020/2021-es bajnokságot.

A járvány-helyzet következtében több korosztályban is elmaradtak mérkőzések, melyek pótlására folyamatosan kerül sor februárban és márciusban. Elsőként U19-es csapatunk lép pályára, amikor 2021. február 5-én (pénteken) Kaposvárott vendégszerepelnek a Lilák. A mérkőzések és a fordulók egyébként erőltetett tempóban kerülnek megrendezésre, hiszen ebben a hónapban összesen 21 darab összecsapást fedezhetünk fel a menetrendben. Ebből is látszik, hogy a pótolni való mérkőzéseket minden korosztályban igyekeztek úgy betervezni, hogy a bajnokságokat időben be lehessen fejezni. A hangulatot némileg árnyalja, hogy a rendelkezések szerint továbbra sem lehetnek jelen nézők a meccseken, úgyhogy egyelőre szurkolók és a mindig lelkes szülők nélkül kénytelenek akadémistáink teljesíteni.

A táblázatokra pillantva egyébként kiolvasható a számokból, hogy van miért küzdeni, hiszen U19-es csapatunk a nyolcadik helyről, U17-es együttesünk a hatodik pozícióból, a tizenhat év alatti akadémistáink pedig az ötödik helyről várják a folytatást. A fiatalabb korosztályok eddig kiváló eredményt produkáltak, hiszen U14-es és U15-ös csapataink a tabellák éléről folytathatják. Az MLSZ Kiemelt U-12 Dél-Keleti csoportjában együttesünk az ötödik, U13-as csapatunk a negyedik, míg U16-os leányaink a hatodik, és az U19-es hölgyek pedig a hetedik pozíciókból vágnak neki a tavaszi küzdelmeknek.

Természetesen a táblázatok jelenleg nem feltétlenül tükrözik teljesen a valós állapotot, hiszen az elmaradt mérkőzések pótlása ezeket még bizonyos mértékben módosíthatja. A korosztályos bajnokságok egyébként a tervek szerint elvileg 2021. május 30-án véget érnek, de talán ennél korábban is ismeretes lesz, hogy csapataink milyen eredményekkel zárnak.

Sok-sok lila-fehér sikert és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://bcsla.hu/site/menetrend-20202021/

Az ötödik helyen telel U16-os csapatunk

Két elmaradt mérkőzést szükséges pótolnia U16-os együttesünknek, de ettől függetlenül is az ötödik helyen telelnek az MLSZ Országos U-16 Alap Csoportjában. A kilenc forduló alatt elért 5 győzelem, 1 döntetlen és 3 vereség birtokában minden esély megvan a kitűnő folytatásra, így Kéri Rolandék már január eleje óta készülnek a rajtra.

Hajrá Lilák!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

ETP edzések és újabb fejlesztések az akadémián

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémián folyó Egyéni Tehetség Program (ETP) fejleményeiről Oláh Ferenc edző számolt be, valamint a legújabb fejlesztésekről és korosztályos csapataink jelenlegi helyzetéről Jakab Péter akadémia-vezető nyilatkozott videós összefoglalónkban.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Pozitív tapasztalatok

Több, mint egy hete indultak újra a közös edzések a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián. A tapasztalatokról Jakab Péter akadémiavezetőt és Láza János edzőt kérdeztük.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/bcsla.hu/videos/850687365441528/’ width=’680′]