ímkézett bejegyzés

Pont nélkül maradtak az akadémisták

Hétvégén országos szinten is megkezdődtek a küzdelmek a különböző korosztályos labdarúgó-bajnokságokban. A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U19-es, U17-es és U16-os alakulatai változatlanul a II. osztályban szerepelnek.

A szezonnyitó hétvége nem feltétlenül a viharsarkiak elképzelései szerint alakult, hiszen mindhárom csapatuk pont nélkül maradt az erős utánpótlásbázissal rendelkező Vasas Kubala Akadémiával szemben. A legidősebbek idehaza fogadták a fővárosiakat, de az első negyedórában bekapott gyors gólt nem sikerült egalizálniuk. Az ifjabbaknak Angyalföldön volt jelenésük, de ők sem jártak nagyobb szerencsével: a 17 éveseknek volt sanszuk a pontszerzésre, de meggyűlt a bajuk a helyzetkihasználással, a 16 esztendős alakulat sorsa viszont idő előtt eldőlt.

Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U19 – Vasas Kubala Akadémia U19 0-1 (0-1)
Gólszerző: Tóth D. (14.).

Szekeres Lajos: – Várakozással tekintettem a mérkőzés elé, nemrég vettem át a csapatot. Hathetes felkészülésen vagyunk túl, még egy kicsit keressük a helyünket. Az a fő cél, hogy ezek a gyerekek, akik a felnőtt futball határán vannak, játéklehetőséghez jussanak és eközben próbáljuk őket segíteni ebben az átmeneti időszakban, hogy miként hozzák ki magukból a legjobbat.

Vasas Kubala Akadémia U17–Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U17 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Józsa (19.), Varga D. (37.), ill. Papp Sz. (28.).

Vasas Kubala Akadémia U16–Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U16 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Lakatos (13.), Puskás (36.), Kincses (58.).

Dávid Zoltán Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U16 játékost kérdeztük

Már 2 éve az idősebb korosztállyal edzel és játszol, ebben az évben felfigyelt rád a Békéscsaba 1912 Előre vezető edzője Boér Gábor. A teljesítményed alapján úgy döntöttek, elvisznek a felnőtt csapattal az edzőtáborba és az óta már a szolnoki felkészülési mérkőzésen játszottál is, de kezdjük az elején. 

Mióta focizol a Klubnál?

Szüleim biztatására kezdtem el focizni, és mert a barátaim közül sokan fociztak a klubnál ez is motivált. 2006 óta vagyok a Csaba utánpótlásának tagja. Nagy Mihály volt az első edzőm.

Hogyan éled meg azt, hogy az utóbbi időben az idősebb korosztályoknál szerepelsz?

Megtiszteltetés volt, hogy számítottak rám a nagyobbak között is. A tavalyi évben 2 évvel, idősebb korosztállyal játszottam, akkor Láza János volt az edzőm. Nagyon jó volt a közösség, befogadtak a csapattársak. Fel tudtam venni a ritmust, fizikálisan és mentálisan is nagy előrelépés volt ez számomra. Az akkori tapasztalatok is segítettek abban, hogy  a felnőtt csapatba is könnyebben be tudtam illeszkedni: mind a közösségben és a játékban is, de erről inkább Boér Gábor vezetőedzőt kellene megkérdezni.

Könnyen befogadtak az NB II-s keret tagjai?

Nagyon kedvesen fogadtak és folyamatosan segítik az edzésmunkámat, tanácsokkal látnak el. Külön öröm számomra, hogy Dlusztus András felkarolt és támogat minden helyzetben. Biztosan segített az is, hogy a felnőtt és az utánpótlás között nagyon jó a kapcsolat. Remélem a felnőtt játékosoktól minél több szakmai „titkot” tudok ellesni, mert nagyon szeretnék megfelelni azoknak a követelményeknek, amit a felnőtt labdarúgás támaszt.

Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást az edzésprogrammal?

A Közgébe járok. Nagy segítség volt számomra, hogy az iskola engedélyezte, hogy a felnőtt csapattal elutazhassak az edzőtáborba.  A mindennapokban; délelőtt iskolába járok, délután pedig edzésre. Az iskolában esetenként engedélyezik a délelőtti edzést, mely nagy terhet ró rám, mert be kell pótolni azokat az órákat, melyekről így lemaradok.  Természetesen tanulás is ugyanolyan fontos számomra, mint az edzésmunka.

 Mi a legemlékezetesebb élményed labdarúgással kapcsolatban?

Amikor meghívtak az U15-s korosztályos válogatott bő keretébe (2016), illetve, amikor Boér Gábor lehetővé tette számomra, hogy a felnőtt csapattal edzhessek.  Az is nagyon nagy élmény, hogy ilyen fiatalon belekóstolhatok a profi labdarúgók életébe.

Milyen terveid vannak a jövőt illetően?

Szeretnék fizikálisan, mentálisan sokat fejlődni, hogy minél hamarabb meg tudjam állni a helyem a felnőtt csapatban. Hosszú távon a TOP 5 bajnokság egyik csapatában szeretnék játszani.

Ki az, akitől a legtöbbet tanultál, hogy eredményes sikeres focista lehess? Illetve ha te választhatnál, kitől szeretnél tanulni? Van-e példaképed?

Minden edzőmtől tanultam valamit, de úgy érzem; Boér Gábortól tanultam a legtöbbet! Ha külföldi játékost kérdezel, akkor a német válogatott Jerome Boatengtől szeretnék tanulni. Amikor csak tehetem figyelemmel követem a mérkőzéseit és minden mozzanatát úgy nézem, hogy azt miképpen tudnám beépíteni a játékomba. Ő a példaképem, s szeretnék olyan eredményes lenni, ahogy neki sikerült a német válogatottal!

Melyik a kedvenc csapatod?

Nincs kedvenc csapatom, de szeretek az U17-es csapatban játszani és szeretnék velük minél jobb eredményt elérni, ami alatt azt értem, hogy legalább 3-4. helyen végezzünk a bajnokságban. Ha lehet. akkor inkább a 3. hely, már csak az érem miatt is!

Mit szeretsz csinálni a szabadidődben?

Sajnos nagyon kevés a szabadidőm, a foci és a tanulás után nekem a pihenés jelenti a legjobb kikapcsolódást. Ebbe azért belefér a TV-zés, zenehallgatás.

Ki a kedvenc tizenegyed?

De Gea-Bellerin, Sergio Ramos, Boateng, Jordi Alba-Casemiro, Pogba – Messi, Dele Alli, Ronaldo-Luis Suarez

 

U17 NB3: Hódmezővásárhely – Békéscsaba 1912 Előre SE

Hódmezővásárhely – Békéscsaba 1912 Előre SE 1-1

Szarvas András edző értékelése: − A tabellát vezető hazaiak ellen támadólag próbáltunk fellépni. A korai kiállítás megváltoztatta eredeti elképzeléseinket. Át kellett adni a területet az ellenfélnek. Óriási lelkesedéssel, sok futással a támadási lehetőségeket nem feladva játszottunk. Szép akció végén vezetést szereztünk. Azonban ezt egy rólunk bepattanó labdával kiegyenlített az ellenfél. Hódmezővásárhelynek kidolgozott helyzete nem volt a csapat győzelmet érdemelt volna. Nagyszerű egységet alkotva küzdötte végig a mérkőzést a csapat. Gratulálok a fiúknak!

U17: Elhoztuk a három pontot

Soproni VSE – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 2-4

Jó iramú mérkőzésen hozta el a három pontot U17-es csapatunk Sopronból!

Láza János: − Hamar kétgólos vezetésre tettünk szert meglepve a hazaiakat, akik rendezték soraikat, de egy fegyelmezetlenség miatt emberhátrányba kerültek. Ezt kihasználva a csapat számos lehetőséget dolgozott ki, de nem tudott megnyugtató előnyt szerezni, a pontszerzésért végig küzdő soproniakkal szemben. Csapatom helyenként keményen, helyenként taktikusan hideg fejjel játszva, megérdemelte ezt a sikert!

Varga – Babcsák (Szabó P.), Hegedűs, Dávid Z., Hursán – Hodonicki, Máris (Matuska, Németh) Dobos ( Szabó Zs.) – Bukor (Csicsely), Bónus, Nagy E.

Góllövők: Dobos, Bónus 2, Bukor

U17: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia – UTA Arad

Békéscsaba Labdarúgó Akadémia – UTA Arad 0-4

Nemzetközi felkészülési mérkőzésen fogadta 2017. március 21-én (kedden) U17-es csapatunk, a román másodosztály második helyezettjét, az UTA Arad együttesét.

A nagy iramú, helyenként kemény összecsapásokkal tarkított mérkőzés tanulságos és egyben hasznos erőpróba volt fiataljainknak. Kiegyenlített első félidő után, a második félidő közepén dőlt el a pontosabban játszó vendég csapat javára a találkozó.