ímkézett bejegyzés

A hétvégén megkezdődnek az utánpótlás bajnokságok is

Míg az NB-s bajnokságokban már a 6-7. fordulók kerülnek megrendezésre, addig a nyári iskolai szünet miatt az utánpótlás bajnokságok az előttünk álló hétvégén rajtolnak. A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia csapatai is összeálltak, így szeptember 3-án és szeptember 4-én már több korosztályban megkezdődnek a küzdelmek.

A felkészülés a nagypályás csapatok számára (U14-U19 korosztályok) 2022. július 18-án kezdődtek, míg a kispályás együttesek (U7-U13 korosztályok) július 25-én kezdték meg a munkát.

A legfiatalabbak (U12-U13) mezőnyében 2022. szeptember 3-án (szombat) a Budapest Honvéd-MFA korosztályos csapataival mérkőznek hazai pályán, és a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U15-ös együttese a MOL Fehérvár FC-t fogadja, addig az U16-os gárda Nyíregyházán kezdi meg bajnoki menetrendjét. Ugyanezen a napon a tizenhét év alattiak Tarpán vendégszerepelnek, míg a legidősebbek (U19) Zalaegerszegre utaznak. Az U14-es akadémiai fiú csapat a halasztások miatt majd csak szeptember 14-én kezdi meg a bajnoki szereplést, amikor a Sajóvölgye Focisulit fogadja a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián. Míg a legidősebb hölgykoszorú (U19) viszont már szeptember 4-én a Soroksárt fogadja, addig az U16-os Leány csapat majd csak szeptember 11-én Mórhalmon léphet majd pályára.

A 2022/2023-as, folyamatosan frissített menetrend és eredménysor az alábbi hivatkozás alatt érhető el:
https://bcsla.hu/site/menetrend/menetrend-eredmenyek-2022-2023/

Amennyiben közelebbről is kíváncsiak a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia utánpótlás csapataira, szeretettel látjuk Önöket bármelyik hazai mérkőzésünkön, valamint 2022. szeptember 5-én a békéscsabai Szent István téren, ahol a Sporthétfő elnevezésű rendezvényen akár közösen focizhatnak is játékosokkal!

Hajrá Lilák!

Továbbra is folyamatos a munka az akadémián

Fokozott tempóban, zárt kapuk mögött folytatódnak a korosztályos labdarúgó bajnokságok a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia csapatai számára is. Az őszi szezonból elmaradt mérkőzések jó részét már sikerült pótolni, így a bajnoki táblázatok hozzávetőleg minden korcsoportban kiegyenesedni látszanak. A jól sikerült téli felkészüléseknek köszönhetően, a járvány-helyzet miatt hétközi időpontokban megrendezett fordulók lejátszása sem okoz gondot a fiatalok számára. Mivel az iskolák még jelenleg is zárva tartanak, így a közösségi élet szinte egyetlen módja a gyerekek számára az edzések rendszeres látogatása, amit rendre ki is használnak.

Az MLSZ Kiemelt U-12 Dél-Keleti csoportjában 17 fordulót teljesítve, 11 győzelem és 6 vereség birtokában a Békéscsaba 1912 Előre SE jelenleg az ötödik pozíciót foglalja el. Az U13-as korosztályban a lejátszott mérkőzések mennyisége tekintetében még mindig nem teljes a kép, de ettől függetlenül 17 mérkőzés után 13 győzelmet, 1 döntetlent, 3 vereséget és 40 bajnoki pontot szerezve a negyedik helyről folytatják az akadémisták. A tizennégy év alattiak Regionális U14 II. osztály Dél-Keleti csoportjában vitézkedő együttes, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia két csapatával együtt kiemelkedik a mezőnyből és a csabaiak számára cél a bajnoki győzelem lenne. Jelenleg 20 lejátszott fordulót követően 17 győzelem, 2 döntetlen, valamint egyetlen vereség egyenleggel a tabella bronzérmes helyét foglalják el. Az U15-ös korosztályban szintén csak a szegediek első csapata számít valódi vetélytársnak, de ettől függetlenül 20 forduló után, hibátlan mérleggel vezetik a bajnoki táblázatot. A 155 lőtt és mindössze 11 kapott gól egyértelműen jelzi a csapat ütőképességét. Az U16-os alakulat az őszi helyezés függvényében az úgynevezett C-csoportban folytatja, ahol már komolyabb ellenfelekkel is találkoznak. Öt forduló teljesítése után egy győzelem és négy döntetlen birtokában a negyedik helyezést foglalhatják el. A Leány U-16 NP Keleti csoportjában szereplő Békéscsaba 1912 Előre SE jelentős előrelépést tudhat magáénak a tavalyi idényhez képest, és jelenleg 5 győzelem, 2 döntetlen, valamint 8 vereség birtokában a hatodik pozíciót birtokolják. A tizenhét év alattiak, az U16-hoz hasonlóan az országos C-csoportban folytatják tavasszal, ahol komoly ellenfelek nehezítik a Lilák dolgát. Ettől függetlenül négy felvonás után – bár ebben a korcsoportban még jelentős az elmaradt mérkőzések száma – 2 győzelem, valamint 1-1 döntetlen és vereség mérleggel a harmadik helyen állnak, ami szintén megsüvegelendő. Ugyancsak a C-csoportban próbál minél jobb eredményeket elérni az U19-es egylet, ahol mindössze négy mérkőzést teljesítve – hiszen a járvány-helyzet jelentősen hátráltatja a lebonyolítást – egyelőre a táblázat hetedik pozícióját foglalhatja el. A Leány U-19 Dél-Keleti csoportjában a 2019/2020-as szezonhoz képest szintén nagymértékű haladás tapasztalható, hiszen a versenyt már sikerek, győzelmek is színesítik az Előrés lányok számára. A nyolc csapat részvételével zajló mezőnyben, 4 győzelem, 2 döntetlen, valamint 10 vereség birtokában a táblázat hatodik helyéről várják a folytatást.

Mivel szinte minden korosztályban fordulókat, mérkőzéseket halasztottak, így a fennmaradó áprilisi-májusi menetrend igen sűrű lesz akadémistáink számára. Sportolóink továbbra is igyekeznek majd legjobbjukat nyújtani, kitartani és a jelenlegi járvány-helyzet által befolyásolt körülményekből a legjobbat kihozni!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Fokozott tempóban, zárt kapuk mögött folytatódnak a korosztályos labdarúgó bajnokságok a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia csapatai számára is. Az őszi szezonból elmaradt mérkőzések jó részét már sikerült pótolni, így a bajnoki táblázatok hozzávetőleg minden korcsoportban kiegyenesedni látszanak. A jól sikerült téli felkészüléseknek köszönhetően, a járvány-helyzet miatt hétközi időpontokban megrendezett fordulók lejátszása sem okoz gondot a fiatalok számára. Mivel az iskolák még jelenleg is zárva tartanak, így a közösségi élet szinte egyetlen módja a gyerekek számára az edzések rendszeres látogatása, amit rendre ki is használnak.

Az MLSZ Kiemelt U-12 Dél-Keleti csoportjában 16 fordulót teljesítve, 11 győzelem és 5 vereség birtokában a Békéscsaba 1912 Előre SE jelenleg a negyedik pozíciót foglalja el. Az U13-as korosztályban a lejátszott mérkőzések mennyisége tekintetében még nem teljes a kép, de ettől függetlenül 16 mérkőzés után 12 győzelmet, 1 döntetlent, 3 vereséget és 37 bajnoki pontot szerezve a negyedik helyről folytatják az akadémisták. A tizennégy év alattiak Regionális U14 II. osztály Dél-Keleti csoportjában vitézkedő együttes, a Szeged-Csanád Grosics Akadémiával együtt kiemelkedik a mezőnyből és a csabaiak számára egyértelmű cél a bajnoki győzelem. Jelenleg 19 lejátszott fordulót követően 16 győzelem, 2 döntetlen, valamint egyetlen vereség egyenleggel a tabella ezüstérmes helyét foglalják el. Az U15-ös korosztályban szintén csak a szegediek első csapata számít valódi vetélytársnak, de ettől függetlenül 19 forduló után, hibátlan mérleggel vezetik a bajnoki táblázatot. A 146 lőtt és mindössze 11 kapott gól egyértelműen jelzi a csapat ütőképességét. Az U16-os alakulat az őszi helyezés függvényében az úgynevezett C-csoportban folytatja, ahol már komolyabb ellenfelekkel is találkoznak. Négy forduló teljesítése után egy győzelem és három döntetlen birtokában a bronzérmet érő helyezést foglalhatják el. A Leány U-16 NP Keleti csoportjában szereplő Békéscsaba 1912 Előre SE jelentős előrelépést tudhat magáénak a tavalyi idényhez képest, és jelenleg 4 győzelem, 2 döntetlen, valamint 8 vereség birtokában a hetedik pozíciót birtokolják. A tizenhét év alattiak, az U16-hoz hasonlóan az országos C-csoportban folytatják tavasszal, ahol komoly ellenfelek nehezítik a Lilák dolgát. Ettől függetlenül négy felvonás után 2 győzelem, valamint 1-1 döntetlen és vereség mérleggel a második helyen állnak, ami szintén megsüvegelendő. Ugyancsak a C-csoportban próbál minél jobb eredményeket elérni az U19-es egylet, ahol négy mérkőzést teljesítve a nyolc csapat részvételével zajló bajnokság ötödik pozícióját foglalhatja el. Mérlegük: 1 győzelem, 1 döntetlen, valamint 2 vereség. A Leány U-19 Dél-Keleti csoportjában a 2019/2020-as szezonhoz képest szintén nagymértékű haladás tapasztalható, hiszen a versenyt már sikerek, győzelmek is színesítik az Előrés lányok számára. A nyolc csapat részvételével zajló mezőnyben, 4 győzelem, 1 döntetlen, valamint 10 vereség birtokában a táblázat hatodik helyéről várják a folytatást.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Továbbra is zárt kapuk mögött folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőségének döntése értelmében – figyelembe véve a Kormány koronavírus megfékezésére vonatkozó intézkedéseit és előírásait –, a Bozsik Egyesületi programok rendezvényei (tornák, fesztiválok), a 2021. évi tavaszi szezon eseményei határozatlan ideig felfüggesztésre kerülnek.

A korosztályos bajnokságok azonban továbbra is zárt kapuk mögött folytatódnak.

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia csapatai közül az U12-es korosztály március 10-én pótolta az elmaradt 13. fordulót, majd március 12-én folytatja a tavaszi idény első mérkőzésével. A legkisebbek egyébként 7 győzelem és 4 vereség, valamint 21 bajnoki pont birtokában a Dél-Keleti csoport 5. pozíciójából várták a folytatást. Az U13-as együttes március 17-én pótolja a 12. fordulóból elmaradt összecsapást, majd március 20-án a Karcag ellen lép pályára immár a tavaszi menetrend szerint. A tizenhárom év alattiak szintén a táblázat 5. helyén állnak, egyenlegük 7 győzelem, 1 döntetlen, valamint 3 vereség. Az U14-es egylet továbbra is vezeti a II. osztály Dél-Keleti csoportjának riportját, bár a szinte egyetlen rivális Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen elért 2-2 arányú döntetlennek és a többi mérkőzés eredményeinek köszönhetően pontszám-azonosság áll fenn. Hibázni tehát már nem lehet, hiszen egyértelmű cél a bajnoki győzelem, ezáltal az első osztályú tagság megszerzése. A tizenöt év alattiaknál hasonló a szituáció pozícióban és konkurensben egyaránt. A mérleg viszont egyelőre hibátlan, hiszen 15 győzelemmel, 121 lőtt góllal és a maximálisan megszerezhető 45 bajnoki ponttal abszolút bajnoki aspiránsként szerepelnek. Az U16-os korcsoport tavasszal az Országos C-csoportban kapott helyet, ahol jelenleg egy forduló lejátszását követően a tabella harmadik pozíciójából várja a folytatást. Itt azért már jóval komolyabb ellenfelekkel szükséges megmérkőzni, hiszen elég csak az UTE, a Szeged, a Kaposvár, vagy a Budai Futball Club nevét említeni. A nyolcas csoport egyébként 14 fordulón keresztül gyűri egymást, és ha nem változik a lebonyolítás a járvány-helyzet miatt, akkor előreláthatóan május 29-én zárul az idény. A leányok hasonló korú csapatánál az előző idény óta sokat javult a helyzet, hiszen az eddig teljesített tíz fordulóból már három alkalommal sikerült begyűjteni a három pontokat, így a tíz csapatból álló Keleti csoport hatodik pozícióját foglalják el. Az MLSZ Országos U17 C csoportjában helyet kapott csapat a 2021-es esztendőben már négyszer is pályára lépett, ebből persze két alkalommal még az alap csoportból elmaradt meccseket kellett pótolnia. A tavaszi mérleg príma, hiszen a Dunaújvárost és a Vácot is maguk alá gyűrték, ezáltal a Budai Futball Club SE előtt jobb gólkülönbségüknek köszönhetően vezetik a bajnokságot. A tizenkilenc év alattiak korosztályának, szintén C csoportba kerülő együttes nem kezdte jól a szezont és egy lejátszott mérkőzés után még pont nélkül áll. Az ugyancsak nyolc csapat részvételével zajló bajnokságból azonban még 13 felvonás van hátra, így bár igen izmos a mezőny, javításra még jócskán lesz alkalom és lehetőség. A leányok U19-es csapatánál is szép előrelépés figyelhető meg a 2019/2020-as idényhez képest, hiszen már háromszor is győzni tudtak. A nyolc csapatból álló, összesen 21 mérkőzést magában foglaló bajnokságból még nyolc mérkőzés hátravan, így a jelenlegi hatodik hely akár még pozitív irányban is módosulhat.

Felhívjuk a szülők és hozzátartozók figyelmét, hogy a zárt kapus rendezések miatt egyik mérkőzésre sem tudnak majd bejutni, hiszen a gyermekek egészségének megóvása érdekében minden klub kiemelt figyelmet fordít az előírások betartására!

Hajrá Lilák!

Egyenleg

A kialakult járvány-helyzet némileg átszabta a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia korosztályos csapatainak menetrendjét is. Tekintettel arra, hogy az amatőr bajnokságokban – az életbe lépett új szabályozások alapján – elegendő 48 órával a mérkőzés előtt bármelyik csapatnak jeleznie, hogy nem kívánja lejátszani a mérkőzést, így akadémistánk több soron következő mérkőzése is halasztásra került. Ettől függetlenül minden korosztály igyekezett lehetőségeihez és játékosai egészségi állapotának függvényében a lehető legtöbb meccset lejátszani.

A Békés Megyei kvalifikációs bajnokság A-csoportjában szereplő Békéscsaba 1912 Előre II. toronymagasan vezeti a táblázatot. Két mérkőzést kell pótolni, de a 12 győzelemmel eddig százszázalékos a mérleg.

Az U19-esek küzdelmei is idejekorán véget értek 2020-ban, így a Békéscsabának három mérkőzést szükséges átütemeznie, ezzel együtt a táblázat 8. pozícióját foglalja el 3 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség mérleggel.

A leányoknál (U19) két összecsapást kellett jövőre halasztani, így 9 teljesített forduló után a tabella utolsó előtti (7.) helyén állnak 2 győzelem, 1 döntetlen és 6 vereség birtokában. Bár ez az eredmény nem tűnik túl meggyőzőnek, azt tegyük hozzá, hogy az eddigiekhez képes jelentős az előrelépés, hiszen már több pontot is szereztek.

Szintén két összecsapás marad el U17-es csapatunk menetrendjében is, akik a 12 résztvevő közül, a bajnoki táblázat 6. helyét birtokolják 4 győzelemmel, 1 döntetlennel, valamint 4 vereséggel a hátuk mögött.

Ugyancsak két meccs restanciája maradt az U16 Alap csoportjában szereplő Békéscsaba 1912 SE együttesének, így 9 teljesített felvonás után az 5. helyen állnak (5 győzelem, 1 döntetlen és 3 vereség), a szintén tizenkét szereplős társaságban.

A 16 éven aluli leányok minden őszre tervezett mérkőzésüket lejátszották, ezáltal a tízes csoportjuk hatodik helyét foglalják el (3 győzelem, 1 döntetlen és 5 vereség).

A tizenöt év alattiaknak két összecsapással kevesebbet sikerült eddig teljesíteniük, de a bomba formában szereplő fiatalok még így is az ezüstérmes pozíciót birtokolják figyelemreméltó, százszázalékos mérleggel (8 győzelem).

Az U14-es alakulat szintén kiváló teljesítményt nyújtott még úgyis, hogy a tervezettnél 2 mérkőzéssel kevesebbet tudtak teljesíteni. Egyenlegükkel (7 győzelem és 1 döntetlen) a bronzérmes helyezést foglalják el pillanatnyilag.

A tizenhárom év alattiak eddig két mérkőzésnyi mínuszban vannak, bár ebben a korosztályban talán sikerül még egy fordulót teljesíteni ebben a naptári évben. Ennek ellenére tíz lejátszott mérkőzés után 7 győzelem, 1 döntetlen, valamint 2 vereség szaldóval a riport negyedik helyezését foglalják el.

A legkisebbek (U12) eredménye hasonlóképpen alakul, hiszen az eddig megrendezett 10 találkozó alapján a táblázat negyedik helyén állnak 7 győzelem és 3 vereség egyenleggel úgy, hogy a tervezett mérkőzéseiknél eggyel kevesebbet tudtak lejátszani.