Hírek

Nem bírt az éllovassal az U14-es együttes

Békéscsaba 1912 Előre SE–UTE 5-1 (1-3)  

Az U14-es bajnokság Keleti csoportjában szereplő Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a bajnokság 17. fordulójában az UTE együttesét látta vendégül március 25-én.  

Békéscsaba 1912 Előre SE: Krasznai (Babecz), Szikora, Kerepeczky, Varga, Győrfi, Paraizs (Szeles), Zsilinszki, Závoda, Molcsán (Nagy), Barta (Boldis), Mezei. Edző: Dürgő Péter és Lászik Milán.   

A békéscsabai gárda az előző fordulóban egy kettős kiállítással nehezített mérkőzésen veszített pontokat egri ellenfelénél, míg az éllovas UTE monori riválisán lépett át hazai pályán. A soros forduló két csapata az őszi szezonban is találkozott egymással, akkor nagy különbségű újpesti győzelem született. 

Dürgő Péter, az U14-es gárda edzője a mérkőzésről elmondta, a csapat az első félidőben sok hibával játszott, aminek következtében gyorsan hátrányba is került riválisával szemben. 

A vendég együttes hamar megtalálta a fogást a két eltiltott játékosa és edzője nélkül felálló hazai csapaton, így a 17. percben már háromgólos újpesti előnyt írhattak a képzeletbeli eredményjelzőre. A békéscsabai együttes azonban nem tört meg, támadásaiból pedig veszélyeztette is a vendég kaput. Egy találat át is jutott a gólvonalon, ám les miatt a játékvezető érvénytelenítette a szépítő találatot.  A hazai próbálkozásokat a 28. minutumban siker koronázta, Győrfi közelről vágta labdáját az újpesti kapuba. 

A fordulás után agilisabb és magabiztosabb hazai csapatot láthattak a szurkolók, így több esetben is kicsin múlt az újabb békéscsabai gól. Az újpesti gárda a lefújásig kétszer is növelni tudta előnyét, így már tizenhatodik győzelmét könyvelhette el a bajnokságban.  

– Bátor játékot kértem a srácoktól, ebből az első félidőben keveset láttam. A szünet után ezen a téren előre léptünk és összességében egy nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk. A gyakorolt elemekből sokat megtudtunk valósítani ezen a mérkőzésen is, ami nagyon pozitív a fiúk fejlődése szempontjából – értékelte a mérkőzést Dörgő Péter. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U14-es csapata a tabella nyolcadik helyéről utazhat a közvetlen rivális DEAC otthonába. 

Értékes győzelemmel harcol az első helyért az U17-es csapat

UTE–Békéscsaba 1912 Előre SE 0-1 (0-1) 

Az U17-es labdarúgó-bajnokság C csoportjának 6. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata az UTE együtteséhet utazott március 25-én.

Békéscsaba 1912 Előre SE: Tóth, Göblyös, Avramucz, Rostás, Lipcsei, Hőgyes (Molnár), Sirokmán (Szemenyei), Balázs (Jass), Döme, Urbán, Vörös. Csere: Takács, Rózsavölgyi és Kerényi. Edző: Dávid Zsolt és Szenti Zoltán. 

A békéscsabai csapat a hétközi fordulóban pontokat veszített nyíregyházi riválisa ellen, így visszalépett a tabella ötödik helyére, ám az erős mezőnynek hála csupán két pont a hátránya volt az éllovas gárdával szemben. A budapesti együttes győzni tudott a Kecskemét ellen vívott fordulóban, így magabiztosan várhatta Békés vármegyei ellenfelét. 

Dávid Zsolt edző a mérkőzésről elmondta, csapata az első félidőben hatékonyan dolgozott a támadóharmadban. Az együttesnek több labdaszerzése is volt, amikor azonban a labdát nem sikerült elvenni az ellenféltől, a próbálkozásokat szűrte meg kiválóan már riválisa saját térfelén. 

– Egy ilyen labda szerzést követően sikerült előnybe kerülni Hőgyes révén, egy szép átlövés után. A második játékrészben kicsit hátrébb húztuk meg a védelmi vonalat és az ellentámadásokból szerettük volna eredményesek lenni. Két- három komoly sanszunk is volt a mérkőzés lezárására, de ezeket nem sikerült gólra váltani így az utolsó sípszóig feszült volt a találkozó. Fegyelmezetten és zártan védekeztünk csapatszinten és ennek köszönhetően három ponttal távoztunk a fővárosból – sorolta a csapat edzője. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es csapata győzelmével fellépett a tabella a második helyére, így már csak egyetlen pont a hátránya az éllovas együttes mögött. A korosztályos gárda a következő fordulóban hazai pályán fogadja a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia együttesét. 

– Komoly energiákat mozgósítottak a srácok a mai mérkőzésre és tanulva az elkövetett hibákból sokkal nagyobb kontroll alatt sikerült tartani a pálya közepét és a teljesítményre Hőgyes Dávid tette fel a pontot egy szép átlövés találattal. Minden játékos dicséretet érdemel a mai teljesítménye után – értékelt Dávid Zsolt.

A csapategység nyerte az U15-ös mérkőzést

Gödöllői SK–Békéscsaba 1912 Előre SE 2-3 (0-0) 

Az U15-ös labdarúgó-bajnokságban szereplő Békéscsaba 1912 Előre SE együttese Gödöllői SK otthonában lépett pályára március 25-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Kovács, Lyachó, Benyovszki, Kolarovszki Martin (Földvári-Nagy), Kolarovszki Milán, Bárnai, Oláh (Lázár), Komlósi (Paulik), Molnár, Dankó (Hoffmann), Giczey. Csere: Szklenár. Edző: Szeverényi Péter. 

A békéscsabai gárda az előző fordulóban értékes döntetlent vívott az éllovas KTE LA vendégeként, míg soros ellenfele alapos verést kapott a ZTE FC vendégeként. A két rivális az őszi szezonban is szembe nézett egymással, akkor 1-5-ös gödöllői győzelem született. 

Szeverényi Péter edző elmondta, ezúttal is csapata kezdte jobban a mérkőzést, ám még jobb labdabirtoklásának köszönhetően sem tudott helyzetet kialakítani. Hozzátette, a csapatszintű védekezést kiválóan működött, csupán egy-két ki nem kényszerítette hibából adódott vendég lehetőség.  

A felek gólnélküli döntetlennel fordultak a második játékrészre, amely már a félidő elején megélénkült, köszönhetően annak, hogy a 44. percben Komlósi szabadrúgásból megszerezte a vezetést csapatának. A találkozó azonban ismét fordult egyet, a hazai gárda pedig két helyzetet értékesítve az 53. percre átvette a vezetést ellenfelétől. 

Békés vármegyei együttes azonban kiváló csapategységről tett tanúbizonyságot, a lendületet vett békéscsabai gárda az utolsó húsz percben mindent megtett a győzelemért. Az akaraterőt siker koronázta, amikor a vendégcsapat Giczey és Paulik találataival begyűjtötte a győzelemért járó pontokat. 

– Akárcsak az elmúlt mérkőzésen, a mai napon is nagyon sok pozitívum volt a csapat játéka során. Dicsérendő, hogy a srácok nem estek össze a gyors fordítás után. Egytől egyig mindenki alázattal tette a dolgát és emiatt plusz az erős csapategység miatt, ez ma eredményben is megmutatkozott – értélkelt Szeverényi Péter. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata a Paksi FC Kft. otthonában léphet feljebb a tabellán.

Gyere ki a meccsre!

A Békéscsaba 1912 Előre SE utánpótlás csapatainak hazai mérkőzései:  

Békéscsaba 1912 Előre SE U14–UTE március 25., szombat 12 óra UP Központ 

Békéscsaba 1912 Előre SE U13–Vasas Kubala Akadémia március 26., vasárnap 12 óra UP Központ  

Békéscsaba 1912 Előre SE–Vasas Kubala Akadémia U12 március 26., vasárnap 12 óra UP Központ  

Békéscsaba 1912 Előre SE–Mórahalom VSE Leány U16 március 26., vasárnap 14 óra UP Központ  

Kevés hiányzott az U19-es csapat sikeréhez

MOL Fehérvár FC–Békéscsaba 1912 Előre SE 2-1 (2-1) 

Az U19-es labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a MOL Fehérvár FC otthonában lépett pályára március 22-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Zábráczki, Komáromi (Mladonyiczki), Rostás (Szabó), Varga, Borbély, Orvos, Gedó (Ilyés), Csák, Csikós (Marik), Harmati (Werle) és Bíró. Csere: Pavló. Edző: Marik László. 

A békéscsabai együttes a tabella alsó harmadából érkezett a találkozóra, míg ellenfele a mezőny középcsapatként várta ellenfelét. A két gárda korábban is szembenézett egymással, akkor fehérvári győzelem született. 

Marik László edző a mérkőzésről elmondta, csapata kezdte jobban a találkozót, az első percben büntetőből meg is szerezte a vezetést riválisával szemben. A folytatásban is a békéscsabai gárda irányította a játékot, ám kényszerű csere után a fehérvári alakulat fokozatosa átvette a karmesteri pálcát ellenfelétől.  A folytatásban azonban felélénkült a hazai szurkolók hangja, a nyíregyházi gárda két vendég hibát büntetett góllal, majd Zábráczki kapus védett ki egy hazai tizenegyest.

A második félidőben a cserék után Marik László együttese teljesen átvette az irányítást, nagy fölénybe került riválisával szemben, ezzel együtt pedig sorra dolgozta ki a helyzeteket. A vendég gárda azonban nem tudta kihasználni lehetőségeit, a tíz emberrel védekező hazai csapat pedig a lefújásig meg tudta őrizni egygólos előnyét.  

– Az első félidő második felében nagyon sokat hibáztunk, amit a Mol Fehérvár meg is büntetett. A második félidőben a változtatások után meg kellett volna fordítanunk az eredményt, de hiába játszottunk óriási fölényben, sorra kihagytuk a helyzeteinket – értékelt Marik László. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U19-es csapata a folytatásban a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia együttesét látja vendégül a 4-es Honvéd utcai komplexumban.