Kevés hiányzott az U19-es csapat sikeréhez

MOL Fehérvár FC–Békéscsaba 1912 Előre SE 2-1 (2-1) 

Az U19-es labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a MOL Fehérvár FC otthonában lépett pályára március 22-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Zábráczki, Komáromi (Mladonyiczki), Rostás (Szabó), Varga, Borbély, Orvos, Gedó (Ilyés), Csák, Csikós (Marik), Harmati (Werle) és Bíró. Csere: Pavló. Edző: Marik László. 

A békéscsabai együttes a tabella alsó harmadából érkezett a találkozóra, míg ellenfele a mezőny középcsapatként várta ellenfelét. A két gárda korábban is szembenézett egymással, akkor fehérvári győzelem született. 

Marik László edző a mérkőzésről elmondta, csapata kezdte jobban a találkozót, az első percben büntetőből meg is szerezte a vezetést riválisával szemben. A folytatásban is a békéscsabai gárda irányította a játékot, ám kényszerű csere után a fehérvári alakulat fokozatosa átvette a karmesteri pálcát ellenfelétől.  A folytatásban azonban felélénkült a hazai szurkolók hangja, a nyíregyházi gárda két vendég hibát büntetett góllal, majd Zábráczki kapus védett ki egy hazai tizenegyest.

A második félidőben a cserék után Marik László együttese teljesen átvette az irányítást, nagy fölénybe került riválisával szemben, ezzel együtt pedig sorra dolgozta ki a helyzeteket. A vendég gárda azonban nem tudta kihasználni lehetőségeit, a tíz emberrel védekező hazai csapat pedig a lefújásig meg tudta őrizni egygólos előnyét.  

– Az első félidő második felében nagyon sokat hibáztunk, amit a Mol Fehérvár meg is büntetett. A második félidőben a változtatások után meg kellett volna fordítanunk az eredményt, de hiába játszottunk óriási fölényben, sorra kihagytuk a helyzeteinket – értékelt Marik László. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U19-es csapata a folytatásban a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia együttesét látja vendégül a 4-es Honvéd utcai komplexumban. 

Az utolsó negyedórában fordult meg az U17-es derbi

Békéscsaba 1912 Előre SE–Nyíregyházi Spartacus FC 1-2 (1-0) 

Az U17-es labdarúgó-bajnokság C csoportjának hétközi fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a Nyíregyházi Spartacus FC együttesét fogadta a 4-es Honvéd utcai komplexumban. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Takács, Nagy, Avramucz, Lipcsei, Hőgyes (Vörös), Sirokmán, Balázs (Oláh), Döme (Sztankó), Szemenyei, (Rózsavölgyi), Urbán és Kurai. Csere: Tóth és Mihály. Edző: Dávid Zsolt és Szenti Zoltán.  

A hazai csapat a tabella harmadik helyéről várta a mezőny alsó harmadából érkező riválisát. A két együttes fontos párbajra készült egymással, hiszen egy békéscsabai győzelem esetén a hazai gárda elfoglalhatta volna a bajnoki tabella első helyét.  

Dávid Zsolt edző elmondta, a korosztályos gárda komolyan vette a találkozót, ennek megfelelően az első félidőben irányítani tudta a játékot, több ígéretes támadást is kidolgozott a nyíregyházi kapu előtt. 

A futószalagon érkező békéscsabai támadások a 30. percben érettek góllá, amikor Sirokmán Dominik látványos megoldással juttatta a labdát a gólvonalon túlra. A házigazda együttes a folytatásban is irányította a játékot, a vendégcsapat azonban több alkalommal is válaszolni tudott a lehetőségekre. 

– Ebben az időszakban több ígéretes támadásunk is volt, de az utolsó átadások, döntések nem sikerültek jól. Ha legalább még egy helyzetet gólra tudtunk volna váltani, véleményem szerint le is zártuk volna a mérkőzést – ismertette Dávid Zsolt. 

A második félidőben a komoly menetelésben járó csapat tagjain a fáradtság mutatkoztak, emiatt pedig középpályán nem volt elég hatékonyak a védekezésben, a védelem sem tudta ezt a plusz terhet elviselni. A kihagyó figyelmet az agilisan focizó nyíregyházi együttes jól használta ki, a 77. percben és a 86. minutumban lőtt góljaival pedig negyedóra alatt eldöntötte a három pont sorsát.  

– A második félidő közepére elfáradtak a srácok, így a pálya közepén elvesztettük az irányítást, amit az ellenfél meg is büntetett az utolsó negyedórában. Sokat tanultunk ebből a találkozóból és a jövőben ezeket a tapasztalatokat használni fogjuk. Izgalmas bajnokság van kialakulóban, gyakorlatilag egyforma játékerőt képviselő csapatok küzdenek egymással. A sűrű program miatt szombaton már itt is a javítási lehetőség – nyilatkozta Dávid Zsolt. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es csapata visszaesett a tabella ötödik helyére, ám csupán két pont a hátránya az éllovas gárdával szemben. Dávid Zsolt és Szenti Zoltán együttese a következő fordulóban UTE korosztályos alakulata ellen javíthat mérlegén. 

Az élre léphet ma az U17-es csapatunk

Az U17-es labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE együttese a Nyíregyházi Spartacus FC gárdáját látja vendégül március 22-én. 

A hazai csapat a tabella harmadik helyéről várja a mezőny alsó harmadából érkező riválisát. A két együttes fontos párbajt vív egymással, hiszen egy békéscsabai győzelem esetén a Dávid Zsolt vezette gárda felléphet a bajnoki tabella első helyére. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es csapata 13 órakor lép pályára a 4-es honvéd utcai otthonában. 

 

Értékes U15-ös döntetlen az éllovas ellen

KTE LA–Békéscsaba 1912 Előre SE 1-1 (0-1) 

Az U15-ös labdarúgó-bajnokságban szereplő Békéscsaba 1912 Előre SE együttese a listavezető KTE LA otthonában lépett pályára. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Kovács, Benyovszki, Kolarovszki Martin, Kolarovszki Milán, Bárnai (Szklenár), Takács, Lázár, Paulik, Komlósi (Hoffmann), Molnár (Földvári-Nagy) és Dankó. Edző: Szeverényi Péter. 

Szeverényi Péter elmondta, a tabella nyolcadik helyén álló békéscsabai gárda az első félidőben magabiztosan, nagy önbizalommal játszott a listavezető ellen. A lila-fehér együttes rendre jól hozta ki a labdát, viszont a támadó harmadban nem hozott jó döntéseket. A 14.percben mégis a vendégcsapat szerzett vezetést, amikor Benyovszki Ádám talált a hazai kapuba. Pát perccel később a kecskeméti szurkolók örülhettek, így döntetlennel mehetett tovább a párbaj. 

A második félidőben a Kecskemét birtokolta többet a labdát, de ennek ellenére sem tudtak helyzeteket kialakítani, leginkább pontrúgásokból veszélyeztették a Békés vármegyei rivális kapuját. A békéscsabai együttes kontrajátékból veszélyeztette a kecskeméti kaput, az utolsó másodpercekben akár a győzelmet jelentő gólt is is megszerezhette volna. 

– A sok hiányzónk ellenére jól nézet ki a csapat, teljesen egyenrangú partnere voltunk az ellenfélnek, a végén még a győzelemre is volt esélyünk. Azt gondolom, az eredmény igazságos. Az egész csapat dicséretet érdemel – értékelt Szeverényi Péter. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata a Gödöllői SK otthonában léphet feljebb a tabellán. 

Izgalmas csatában döntetlenezett az U16-es gárda

Békéscsaba 1912 Előre SE–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1 (0-1) 

Az U16-os labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesét látta vendégül.

 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Tót, Anda, Göblyös, Sinka (Homoki), Molnár, Giczey (Tóth), Nagy, Oláh, Avramucz, Kerekes (szabó), Tompa. Edző: Kéri Roland és Fehér Zsolt. 

A hazai gárda az előző fordulóban presztízsgyőzelmet aratott a listavezető ellen, amellyel a tabella második helyéről várhatta a dobogó harmadik fokáról érkező ellenfelét. 

Kéri Roland edző elmondta, az első játékrészben ki-ki mérkőzés alakult ki s két rivális között, ahol közel azonos mértékben veszélyeztették a kaput a csapatok. A félidő lefújása előtt a vendégcsapat talált fogást a békéscsabai együttesen, így az első az első igazán nagy helyzetét értékesítve megszerezte a vezetést. 

A hazai gárda azonban nem adta fel, bár a második félidőben inkább a vendégcsapat dominálta a játékot. A hatalmas akarattal küzdő Békés vármegyei együttest még a kiállítás sem tudta megtörni, a 93. percben Avramucz révén kiegyenlítette a találkozó állását. 

– Jobb első félidőt és döcögősebb második játékrészt láttunk. Hasznos mérkőzés volt, ahol nagy nyomás volt a csapatunkon, melyet több alkalommal nem viseltünk jól. Összességében nagy akarással értékes pontszerzést hajtottunk végre – értékelt Kéri Roland. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os csapata döntetlenje ellenére maradt a tabella második helyén, a következő fordulóban pedig a frissen a dobogóra fellépett KTE LA otthonában lép pályára.